A visszatért barátnő
Mikor reggel felébredtem René már nem volt mellettem. Furcsa volt mert ettől úgy éreztem, hogy a tegnapi nap csak egy álom volt és meg sem történt. Kimentem a konyhába, bekapcsoltam a kávéfőzőt majd körülnéztem és azt vettem észre, hogy egy kis darab papír fehérlik az asztalon. Közelebb mentem és megnéztem, ez volt rajta:
"Jó reggelt Bella!
Sajnos nekem el kellett jönnöm és nem valószínű, hogy délutánig visszaérek de megpróbálok. Viszont nagyon fontos lenne, hogy kimozdulj egy kicsit. Jót tenne hidd el! Úgyhogy kérlek menny el sétálni vagy ahova szeretnél csak ne legyél bent a lakásban egyedül!
U.i.: Beszéltem az orvossal és azt mondta, hogy még nem mehetünk Péterhez úgyhogy oda nem tudsz menni.
Puszi René!
-Háló!?!
-Öö...-hirtelen nem tudtam mit mondjak.-Szia! Bella vagyok.
-Szia!-hallottam a hangján némi csalódottságok, szerintem nem rám számított.
-Csak eszembe jutott, hogy ma jössz haza és gondoltam....szóval szívesen veled tölteném a napot, hogy elmesélj mindent ami történ veled és van egy kis megbeszélni valónk is szerintem.
-Igen, az jó lenne. Akkor mondjuk egy óra múlva oda megyek hozzátok.
-Oké! Akkor kis rendet teszek!-nevettem.
-Rendben!-mondta ő is felkacagva.-Akkor nem is zavarlak, egy óra és ott vagyok.
-Nem zavarsz, de rendben!
-Oké! Szia!
-Szia!
Mikor letette még nem voltam benne biztos, hogy ez a beszélgetés valóban megtörtént-e. De inkább elkezdtem pakolni. Mikor már viszonylag készen voltam valaki csöngetett. Kinyitottam az ajtót és ott állt Liza.
-Szia!
-Szia!
-Kicsit meglepődtél, mondtam, hogy egy óra és jövök.-kiáltott vigyorogva.
-Tudom!-mondtam mosolyogva.
-Menjek el? Esetleg visszajöhetek később.
-Nem, nem kell maradj csak! Csak belemerültem a pakolásba de készen vagyok. Gyere menjünk be aztán találjuk ki mit csinálunk!-mondtam miközben bementünk.
-Rendben.-mosolygott majd ezt üvöltötte apa szobája felé ahol általában lenni szokott.-Szia Péter!
Ahogy ezt kimondta összeszorult a szívem, a könnyeim megint végiggurultak az arcomon, futottak egymás után. Apa járt az eszemben és csak az keltett fel álmodozásomból, hogy Liza a vállamnál fogva rángat.
-Mi az Bella, mi a baj?-kérdezte rémülten.
-Semmi csak apa most nem fog köszönni.
-Miért mi történt?-ijedt meg jobban.
-Apa kórházban van.
-Miért?
-Balesete volt.-mondtam szomorúan.
-De ugye jól van?
-Hát most vizsgálják, hogy lesz-e maradandó agykárosodása vagy nem. Ezért nem mehetünk be hozzá már két napja.
-Te jó ég. Te hogy vagy, bírod?
-Egész jól. De szerencsére van aki segít, már persze rajtad kívül.
-Huu..csak nem egy fiú?
-De. Talán. Azt hiszem.-mondtam egyre bizonytalanabbul.-De most mesélj inkább te, mi volt New Yorkban?
Liza elkezdett mesélni, de csak mondta és mondta. Minden történet végén azt hittem végzett, de aztán elkezdte a következőt. Egyszer csak valaki csöngetett, elnézést kértem Lizától majd kinyitottam az ajtót. René volt az.
-Szia. Hát te mit keresel itt?
-Írtam, hogy jövök ha tudok.
-Jaa tényleg. Hát nálam most itt van a legjobb barátnőm Liza, de nem zavarsz, gyere be. Legalább megismeritek egymást.-mosolyogtam majd René megcsókolt. Furcsa volt de valahogy ez a csók jobban meglepett mint a tegnapi. Talán azért mert így tudtam, hogy a tegnapi nap megtörtént.
Bementünk. René és Liza bemutatkoztak egymásnak aztán órákig beszélgettünk. Meghallgattunk még pár New Yorki kalandot Lizától. René is mesélt érdekes dolgokat a múltjáról ami azért is volt jó mert így kicsit jobban megismertem. Elmeséltük mi történt apával és, hogy mennyit vártunk az orvosra a kórházban, hogy elaludtunk. Milyen volt az első csók amelyből még pár elcsattant az este folyamán, és hogy hogy ismertük meg egymást. Aztán mind a hárman elaludtunk a szőnyegen. jó volt ez a nap és az is jó volt, hogy éreztem mikor René átölelt alvás közben.