2. Fejezet

A buli

Mikor ránéztem az órára azt vettem észre, hogy már fél öt van. Úristen de hát nekem még sütit is kell sütnöm. Gyorsan neki is álltam a sütésnek. Behoztam a lemaradásom és negyed hatra el is készültem. De mikor kiléptem az ajtón azt tapasztaltam, hogy hidegebb van mint gondoltam, ezért vissza mentem egy kabátért és még egyszer átolvastam az üzenetet amit apának írtam, hogy tudja nem vagyok itthon mert ő még mindig nem ért haza. Kezdtem aggódni de aztán azt gondoltam biztosan oka van amiért még nincs itthon. A papíron ez volt: 

"Szia apa!

Elmentem itthonról majd jövök. Ne aggódj vigyázok magamra! Ja és főztem neked rizst meg rántott húst bent van a hűtőben. Szeretlek! Jó éjt!                                                                                                 

                                                                                                                                                 Puszi Bella!"

Bólintottam, hogy jó lett. Majd a kabátommal együtt elindultam. Amikor odaértem már két autó állt a ház előtt. Becsöngettem fél perc nem telet el és nyílt az ajtó.

-Szia hát eljöttél! Ez nagyon jó, örülök!- mondta azzal a kisfiús mosollyal ami úgy megtetszett.
-Szia! Igen, és hoztam sütit is.-mondtam én is mosolyogva.
-Gyere be!

Mikor bementem újra azon a folyosón találtam magam mint amint nem is olyan régen álltam. Bent a konyhában, az asztalnál egy szőke fiú ült. Haja hasonlóan felzselézve mint Renének.

-Még várunk valakit!-szólt az egyetlen ismerős hang. René hangja.
-Kit?-kérdeztem.
-Tomit!-mondta az ismeretlen szőke fiú.-Egyébként Nánássy Tibor vagyok.-mondta mosolyogva és a kezét felém nyújtva egy kézfogásra.
-Ó értem. Én Geszti Izabella vagyok.-mondtam én is mosolyogva majd kezet fogtam vele.

Miközben bemutatkoztam az addig ismeretlen Tibinek nem is vettem észre, hogy René eltűnt mellőlem ahogy még azt sem, hogy időközben csengettek.

-Helló.-hangzott mögülem ismeretlen hangon.

Mikor megfordultam ott állt egy fiú René mellett. Barna haja csavarban felzselézve a fején. Szeme kéken csillogott, mint az ég.Szerénynek tűnt és kissé félénknek is.

-Szia!-köszöntem, mintha ezer éve ismernénk egymást.-Geszti Izabella vagyok.
-Kumich Tamás.-mondta mosolyogva miközben kezet fogott velem.-Örülök, hogy megismertelek, René rengeteget beszélt rólad a telefonban.
-tette hozzá nevetve.
-Óóó....., igazán???-kérdeztem én is nevetve.

René elpirult és fintorogva mosolygott Tomira.

Na mennyünk be a nappaliba!-kiáltott René mikor már lassam két teljes perce nevettünk.

Be is mentünk. Majd leültünk és órákig beszélgettünk, kártyáztunk, ittunk, ettünk. Meglepő módon még a sütim is ízlett nekik. Mivel a fiúk messze laknak ők itt alszanak. Tibi elaludt az egyik barna fotelban, és már mindenkit megőrített a horkolása. Már én is nagyon fáradt vagyok.

-Na jó szerintem én nem zavarok tovább megyek haza.-mondtam halkan és kicsit szomorkásan mert még igazán maradtam volna csak nem akartam zavarni. 
-Ne még ne!-kiáltott René- Kérlek!-tette hozzá halkan, elpirulva.
-Dehát meddig maradjak? Tibi is alszik már, nemsokára ti is alszotok már. Nem szeretnék zavarni.
-De nem zavarsz!-tűzögetett  tovább.
-Megvan!-kiáltott fel Tomi.-Aludj te is itt!
-Ez remek ötlet.-helyeselt René.-Na mit mondasz?
-Hát nem is tudom.-hezitáltam.
-Kérlek! Ha megint azt gondolod akkor elmondom utoljára, hogy nem zavarsz!-mondta René.
-Na jó! De csak ha Tomi is beleegyezik.-mondtam.
-Szerinted felajánlottam volna-mondta felhúzott szemöldökkel.-ha zavarnál?
-Igazad van!-ismertem el.-Nos akkor rendben itt maradok.
-Remek!-kiáltott fel René.

Elkezdtünk pakolni a nappaliban de halkan nehogy felébresszük Tibit. Mikor végeztünk és olyan volt a ház mint mikor érkeztünk támadt egy ötletem. Gondoltam megosztom a fiúkkal és majd eldől, hogy megcsináljuk-e vagy sem.

-Figyu!-mondtam, hogy rám figyeljenek.-Megviccelhetnénk valahogyan Tibit. Nem??
-De! Vicces lenne.-mondta Tomi.-René te is benne vagy?
-Hát nem is tudom.-mondta majd gondolkodó fejet vágott.-Na jó! Mi a terv parancsnok?-szegezte felém nevetve ezt a kérdést.
-Nos a terv a következő: Mivel nem tudja, hogy én itt maradtam ezért én beöltözök betörőnek, és ráijesztek.Valahol elrejtünk egy kamerát ami felveszi a reakcióját. Ti pedig úgy tesztek mintha aludnátok. Na??
-Remek ötlet szerintem meg tudjuk csinálni.-mosolygott Tomi.-René??
-Szerintem is.
-Rendben akkor adjatok betörő ruhát.-mosolyogtam.

Tíz perc múlva felvettem a fekete mackónadrágot a bő pólót és a símaszkot. Elrejtettük a kamerát és minden a terv szerint haladt. Mikor mindenről megbizonyosodtunk kijelentettem, hogy készen állunk. A fiúk is elhelyezkedtek és úgy tettek mintha aludnának.

-1,2,3-számoltam halkan.

Majd ugrottam és a tőlem telhető legférfiasabb hangon azt üvöltettem, hogy "Add ide a lóvédat!". Mire Tibi felriadt és leesett a fotelről ijedtében. Természetesen a kamera vette ezt a díjat érdemlő esést. Tibi pedig teljesen megijedve kipakolta a zsebét amiben a telefon a kulcs és a pénztárca mellett egy eléggé érdekes dolog rejtőzött. Méghozzá egy rúzs személyében.

-Te-te-te-tessék-dadogott Tibi a félelemtől.
-Köszönöm-mondtam már nem elváltoztatott békés nyugodt hanggal amit természetesen fel is ismert.
-Bella??

Szótlan maradtam. Feleletem cselekedet volt. Levettem a fejemről a már amúgy is kényelmetlen símaszkot..

-Látnod kellett volna az arcodat.-nevettem
-Nagyon vicces!-mondta gúnyosan.
-Nyugi csak vicc volt.-szólt a szobából René.
-De mi ez a rúzs ez most a tied?-kérdezte Tomi röhögve. Mert tényleg félreérthető volt, hogy egy rúzs van a zsebében.
-Te hülye ez a barátnőmé.-válaszolt ő is nevetve a helyzeten.
-Huhh. Na akkor jó már megijedtem.-mondta René.
-Ez igazán vicces.-mondtam ásítva miközben eszembe jutott a kamera.-Basszus a kamera!
-Ó, tényleg!-kiáltott Tomi.
-Milyen kamera?!-vont kérdőre minket Tibi.
-Hát amit elrejtettünk, hogy felvegye az esésedet.-válaszoltam nevetve.
-A francba.-nevetett Tibi.
-Na mindegy is majd ha megnézed te is jót nevetsz rajta.-mondta René miközben levette a polcról a kamerát és leállította a felvételt.-De szerintem erre már csak holnap kerül sor.
-Nee! Most nézük meg.-kiáltott Tibi.
-Rendben.

Majd háromszor meg is néztük azt a fergeteges videót. De a negyedik után René ezt mondta:

-Na tegyük el magunkat holnapra!-közben ásított.

Le is feküdtünk. Én alig tudtam elaludni mert nem tudtam kiverni a fejemből René arcát, és addig-addig volt a szemem előtt, hogy felültem és órákon át őt néztem. Aztán olyan fáradt voltam, hogy nem bírtam nyitva tartani a szememet és elaludtam.