11. Fejezet

Az ébredés

Reggel apa keltett fel. Jó volt a hangjára ébredni, elhittem, hogy jól van. Azt mondta menjek haza. Nem ellenkeztem mert nagyon fáradt voltam. Felhívtam Lizát de ő nem ért rá azt mondta, hogy készülődnie kell mert Mike-al kirándulni mennek. Így hát Jacke-et próbáltam elérni. Megkértem, hogy jöjjön el értem mert nem vagyok olyan állapotban, hogy innen busszal hazajussak. El is jött értem.

-Szia, Bella!
-Szia, Jacke!-önkéntelenül de mosolyogni kezdtem.
-Apukád, hogy van?- mondta majd vissza mosolygott és szégyenlősen lesütötte a fejét.
-Jól! A helyzethez képest.
-Na és te?
-Én is. Kicsit fáradt vagyok, de kezdek felébredni.-nevettem.
-Na az remek!-nevetett majd megállt a házunk előtt. - Bejössz?-kérdeztem.
- Hát ha nem zavarok.
- Dehogyis, hiszen ha zavarnál meg sem kérdezném. - nevettem.
- Tényleg.

Bementünk. Meglepve tapasztaltam milyen nagy a rend. Gondoltam megnézem a kapott leveleket, hiszen az elmúlt időben csak arra volt időm, hogy sietve az asztalra dobjam őket. Sok számla meg egy-két levél a nagyitól, de egy volt ami igazán felkeltette az érdeklődésemet.

- Nézd, Jacke! Megjött, végre megkaptam!
-Mit?
-A jogsimat.
-Mire?
-Robogóra.
-Ezt nem is említetted.
-Valóban, nem.-nevettem.
-Miért?
-Mert nem jutott eszembe.
-Olyan régen vársz már rá?
-Nagyon régóta.-sóhajtottam.
-De hát miért? Ezt viszonylag gyorsan intézik nem?
-Nem tudom, de a lényeg az h itt van és hivatalosan is használhatom az én kicsikémet. Gyere megmutatom.- mondtam, majd kézen ragadtam és kivezettem a garázshoz. Felnyitottam a garázsajtót és megpillantottuk a
-Tényleg tetszetős kis járgány.-kacsintott.
-Az ám! Ma használatba is veszem.
-Tessék?! Te nem nagyon fáradt vagy és pihenni akarsz?
-Hát ez annyira feldobott, hogy teljesen felébredtem.
-Szó sem lehet róla, Bella nem ülhetsz fel erre ilyen állapotban.
-Pontosan tisztában vagyok vele, hogy milyen állapotban vagyok és te nem vagy abban a helyzetben, hogy megmondd nekem mit csinálhatok és mit nem! Teljesen jól vagyok ahhoz, hogy felüljek rá!
-Te tudod! De én figyelmeztettelek!
-Nem kell semmire figyelmeztetned!
-Persze, komolyan láttad te, hogy milyen állapotban vagy?
-Jól vagyok!
-Ezzel ne akarj átverni kérlek!
-Nem verlek át! Jól vagyok és kész!
-Persze na jó én inkább elmegyek. Te meg csinálj amit akarsz! – mondta majd átviharzott az udvaron beszállt a kocsijába becsapta az ajtót és hangosan elszáguldott.

Pár percig még gondolkodtam azon mit mondott Jacke aztán szidtam magamban kicsit majd bementem megfogtam az új jogsimat és bezárva a házat elindultam a végtelenbe a robogómmal. Egy ismerős utcába keveredtem. Ebben az utcában lakott René. Meg is láttam őt a házuk előtt. Megálltam és csak figyeltem, hisz megint vele volt az a lány a moziból. Amit láttam az elvágott közöttünk minden szálat. Csókolózni kezdtek nekem pedig megszakadt a szívem. A szemeim könnyesek lettek. Amikor elengedte a lányt meglátott engem majd a lányra nézett, mintha mentséget keresett volna. Vissza vettem a bukó sisakomat és elszáguldottam. Nem tudtam és nem is érdekelt, hogy merre megyek. Az érzelmeim vezéreltek amik most elég összezavartak voltak. Nagy csattanást hallottam. Aztán teljes képzavar. Néha kinyílt a szemem csak villogó fényeket láttam. Nem hallottam csak néhány hangfoszlányt észleltem magam körül. Csak azt éreztem, hogy fáj, fáj mindenütt fáj. Mikor újból kinyílt a szemem egy fehér falat láttam ami üresen tekintett rám. Ijesztő volt. Egy nő hangját hallottam, beszélt hozzám aztán enyhe szúrást éreztem a bal karomban. Nem tudtam megkérdezni, hogy hol vagyok és, hogy mi történt velem. Féltem. Elaludtam. Az ébredés rettenetes volt, nem vártam a következőt. Csak arra vágytam, hogy kikerüljek ebből a rémálomból ami magában tartott. Mert reménykedtem, hogy csak egy álom volt.