4. Fejezet

A kórházban

Már lassan hat órája vártunk az orvosra de még mindig nem jött vissza. René többször is felriadt álmából. A harmadik alkalom után már inkább nem aludt vissza.

-Fáradt vagy?-kérdeztem miközben átkaroltam.

-Igen.-felelte és a fejét a vállamra hajtotta.-Bár már nem annyira mert egy kicsit sikerült aludnom.-tette hozzá. Feje még mindig a vállamra volt nehezedve.

-Haza mehetsz, nem kell itt maradnod ha nem szeretnél.-mondtam mert láttam rajta, hogy fáradt.

-Nem itt maradok veled!-kiáltotta majd hirtelen felkapta a fejét a vállamról.-Itt szeretnék maradni melletted!-mondta nyugodtabb hangon és vissza dőlt.Behunytuk a szemünket és elaludtunk.

/KÖZBEN AZ ORVOSIBAN/

-De el kell mondanod nekik! Fel kell őket készítened a legrosszabbra!-kiabált Dr. Bakos Laura.
-De nem merem! Ilyet nem lehet csak úgy közölni valakivel! Te hogyan mondanád? Így, hogy: "Szia bocsi de lehet, hogy apukádnak maradandó agykárosodása lesz !?!"-támadott vissza Dr. Somló Pál.
-Nem! De akkor sem bujkálhatsz örökre előlük.
-Nem. De talán közölhetné valamelyik másik orvos.-kacsintott a doktor úr.
-De te vagy a kezelőorvosa neked kell elmondanod. Erre is fel kellett volna készülnöd mikor orvos lettél.
-De hát, hogy fogja fogadni? És ha nekem támad?!?-háborodott fel.
-Csak nem fog.- húzta fel szemöldökét a nő.-Na mars kifelé! Már nagyon régóta várnak rád!-mondta neki miközben kifelé tuszkolta az orvosiból.
-Igaz! Már biztosan el is mentek hát ez pech!-fordult vissza a doktor.
-Nem ez csak neked pech nézd csak ott vannak.-mutatott felénk. Majd kilökte a férfit és olyan hangosan becsapta az ajtót, hogy még a holtak is felébredtek. Biztosan azért mert látta, hogy alszunk és tudta, hogy erre tuti felébredünk és meglátjuk a doktor urat, és ez valóban így történt.

/ÚJRA A FOLYOSÓN/

-Nézd René! Ott van apa orvosa akire vártunk!-mutattam a férfi felé.
-Jó gyere gyorsan!-pattant fel.

-Jó estét doktor úr!-mondtam kicsit megnyomva az estét szót, hogy érezze mennyit vártunk rá.

-Öööö....Sziasztok! Sajnálom, hogy így megvárakoztattalak benneteket de nagyon elhúzódott a műtét.

-Semmi gond. Azt mondta van valami fontos közlendője apával kapcsolatban.

-Hát..igen az...! Jöjjenek velem a rendelőmbe. Ott nyugodtabban beszélhetünk.

Beértünk egy kék csempékkel kirakott, gyönyörűen tiszta és rendezett szobába. Ahol nem volt csempe ott ugyanolyan kékre volt festve a fal. Melyet az emberi testről készült rajzok "díszítettek".

-Nagyon fontos, hogy ne akadjanak ki azon amit most mondani fogok!-mondta majd leült. Ezeket a szavakat hallva hirtelen megfogtam René kezét mert megijedtem.-Foglaljanak helyet kérem!-mutatott két székre az asztal másik oldalán. Leültünk.
-Ugye apa túléli?-kérdeztem már a sírás szélén állva.
-Igen csak van egy kis bökkenő.-mondta lehajtott fejjel.
-Mi!?! Milyen bökkenő!?!-kiabáltam rá.
-Az, hogy lehet, hogy maradandó agykárosodása lesz! De még nem biztos ez majd csak akkor fog biztosan kiderülni ha már felébredt és el tudjuk végezni a szükséges vizsgálatokat.
-Úristen!?!-kiáltottam a számhoz emelve szabad tenyeremet. René vállára hajtottam fejem mert az arcomat megint elborították a könnyek.
-Van még valami doktor úr?-kérdezte René majd a hátamat simogatva ezt mondt.-Mert ha nem akkor hazavinném őt.
-Nincs más. Nyugodtan vigye haza, ennyi stressz után ráfér egy kis alvás.
-Rendben! Gyere Bella mennyünk haza.-mondta nekem de én e szavak felét meg sem hallottam.-Viszlát.

René felemelt és a karjaiban vitt ki az autóig miközben én a vállán zokogtam. Nehézkesen de sikerült kinyitnia a kocsi ajtaját és beültetnie az anyósülésre. Mikor beült mellém én még mindig alig láttam a könnyeimtől de kis erőfeszítéssel sikerült megszólalnom.

-Köszönök mindent amit ma értem tettél. Azt, hogy itt voltál velem egész nap, hogy segítettél, hogy most hoztál meg ilyesmi.
 -Nem tesz semmit.-mosolygott.-Most szünet van úgyhogy ráérek ezért mindig eljövök veled amikor csak szeretnéd.
 -Igen?-kérdeztem. Azt mondjuk nem értettem miben van szünete nem említette, hogy iskolába jár vagy hasonló.-Az nagyon jó lenne!-tettem hozzá majd mosolyogtam (végre).
-Igen, de most hazaviszlek.
-Rendben. De ugye...-szakítottam félbe a mondatomat miközben René beindította a motort és elindult az autóval.
-De ugye mi?-kérdezte majd ráhajtott a főútra.
-Semmi, mindegy!-mondtam majd behunytam a szemem és ismét elaludtam. René karjaiban ébredtem a házunk előtt s, már megint a nevemet ismételgeti. Bella, Bella, Bella........!
-Fent vagyok, fent vagyok!-mondtam és éreztem, hogy még könnyes a szemem.-Köszönöm!-tettem hozzá mikor letett a földre.-Még a kocsiban kérdeztem valamit csak nem fejeztem be. Emlékszel?-kérdeztem miközben kinyitottam az ajtót.
-De ugye...? Igen emlékszem!-mosolygott-Miért egyébként mit akartál?
-De ugye itt maradsz most velem??-kérdeztem lehajtott fejjel, mert kicsit szégyenlős voltam.
-Persze!-mondta nyugodt hanggal.

Bementünk és minden ugyanolyan volt mint mikor elmentünk itthonról. René bejött velem a szobámba, kivette az ágyamból a pizsamámat és a kezembe nyomta.

-Menny és fürödj meg. Jót fog tenni hidd el!
-Rendben!
-Ha nem gond akkor én addig haza mennék átöltözni mert nem annyira kényelmes ez a farmer
-Nem gond mennyél csak.  De ugye visszajössz?
--Persze!-mosolygott miközben elmentem vele az ajtóig.
-Akkor szia.
-Szia! Akkor nemsokára visszajövök. Nyitva hagyod, hogy majd ha visszajövök be tudjak jönni?
-Persze!-nevettem. Majd kiment.

Bementem a fürdőbe levetkőztem majd beálltam a zuhanyfülkébe és vagy tíz percig eresztettem magamra a forró vizet. Mikor készen lettem és már meg is törölköztem felvettem a pizsamámat. Majd bementem a szobámba, megkerestem a hajgumimat és felkontyoltam a hajamat. Kimentem a konyhába és ittam egy pohár vizet. De közben kinyílt az ajtó és belépett a konyhába René. Én önkéntelenül is de a nyakába ugrottam és átöleltem.

-Jajj, René annyira örülök, hogy visszajöttél.-kiáltottam.
-Igen vissza!-mosolygott és visszaölelt.-Te figyi! Mi lesz ha Péternek valóban maradandó agykárosodása lesz? Mit fogsz csinálni? Helyesbítek mit fogUNK csinálni?
-Nem tudom még, hogy mi lesz!-mondtam már érezve, hogy sírni fogok.-Nem akarom,hogy így legyen! Miért pont apával történik ez?-kiabáltam már sírva majd René vállára borítottam arcomat.-Miért?!?
-Nem tudom!-simogatta a hátamat. De most aludj! Az orvos is azt mondta, hogy jót fog tenni.
-Rendben!-mondtam majd befeküdtem a puha ágyba. Elkezdtem gondolkodni René előző kérdésén és azon a szón, hogy fogunk. Majd eszembe jutott valami de véletlenül ki is csúszott a számon a gondolatom.-Ide fekszel mellém?-mikor ezt kimondtam a számhoz emeltem a kezemet és magamban azt mondtam "Hoppá!"
-Hát.....persze!-mosolygott majd felállt és odafeküdt mellém az ágyba.

Lassan átkarolt és elaludtunk!

Üzenet!

Na hogy tetszik a 3. fejezet?? Remélem jó mert nekem annyira nem tetszett. De remélem nektek igen!! :) Sokan kérdezitek mikor jön a 4. fejezet. hát még várnotok kell jövőhétig de kb. jövő hétfő-kedd -re várható!

Írjatok megjegyzést előre is köszönöm!! PACSI :)

3. Fejezet

Egy katasztrofális nap

Mikor másnap reggel felébredtem már csak Tibi aludt. Mikor megláttam, hogy már csak ő alszik és meghallottam este hallott horkolását felnevettem, de csak halkan nehogy felébresszem. Kimentem Tomi és René ott ültek az asztalnál és kávéztak, ahogy megláttam én is megkívántam a keserű fekete levet. De úgy döntöttem inkább csak otthon iszom olyat mert már szerettem volna beszélni apával, hogy hogy ment az értekezlet meg ilyesmi.

-Jó reggelt!-mondták szinte majdnem egyszerre.
-Nektek is!-feleltem.-Ha nem gond én most haza mennék.
-Nem gond.-mondta René már egyedül miközben felállt és elindult kulcsáért.-Akkor ki is engedlek ha most szeretnél menni.
-Igen most! Köszönöm!-mondtam majd értetlen képet vágtam mert nem értettem miért kacsint rám.
-Rendben! Hát akkor szia!-mondta mosolyogva miközben kitárta előttem az ajtót.
-Sziasztok!-köszöntem és közben kiléptem az ajtón.

Haza felé csak a tegnapi nap járt a fejemben. Hűha..egy nap alatt megismerkedtem három szuper, kedves és vicces fiúval.Ez szép teljesítmény. Mikor hazaértem megláttam, hogy apa kocsija nincs a ház előtt. Gondoltam biztosan megint elment valami megbeszélésre. Kicsit szomorú lettem mert megint eszembe jutott, hogy alig van itthon. Bementem és mikor kinyitottam a hűtőt azt vettem észre, hogy senki nem nyúlt hozzá a tegnap főzött ételhez. Gondoltam apa biztos evett valamit hazafelé és már nem volt éhes. Leültem az egyik székre és valami csipogást hallottam aztán megláttam, hogy villog a vezetékes telefonunk. Odaléptem és mikor felemeltem hirtelen elkezdett csörögni. Felvettem és beleszólt egy ismeretlen hang:

-Haló! Geszti Izabellával beszélek?-kérdezte.
-Háló! Igen én vagyok!-mondtam értetlenül mert nem tudtam miért keres egy orvos.
-Dr. Somló Pál vagyok a kórházból.Az apjáról lenne szó!
-Miért történt valami? Baja van?-halmoztam el kérdéseimmel.
-Igen!-mikor ezt kimondta eltűnt a világ, hirtelen üres lett a szoba és én ott álltam benne egyedül mert nekem csak apa van de ha őt elvesztem én nem tudom mi lesz velem.-Balesete volt!
-Úristen nagyon komoly?-kérdeztem tőle.
-Ezt majd inkább személyesen beszéljük meg ha lehet! Be tudna most jönni?
-Hát persze!-mondtam neki.
-Rendben akkor idebent találkozunk. Visz hall!
-Visz hall!

Letette én pedig még mindig egyedül álltam a semmi közepén, a szobában amiben nem volt semmi. Féltem. Tartottam attól, hogy ez egy jel, hogy egyedül vagyok és arra utal, hogy elveszítem apát és egyedül maradok. Mozdulatlanul ültem a széken, a percek csak teltek azt vettem észre, hogy valami folyik végig az arcomon és teljesen elborítja azt. Zavart a csend de nem akartam hangokat hallani, ki akartam zárni a külvilágot. De valaki kopogott a bejárati ajtón. Megint a zsúfolt szobában találtam magam, a könnyeim még mindig folytak. Kinyitottam és ott állt René.

-Szia!-motyogtam szipogva.
-Szia! Hát veled meg mi történt?-kérdezte és értetlenül nézett rám.
-Jajj ne is mondd apa kórházban van!
-Jézusom! De mi történt? Jól van?-halmozott el kérdésekkel.
-Nem tudom.-mondtam.- Azt mondta az orvos, hogy be kell mennem hozzá. De ilyen állapotban, hogy szálljak buszra?
-Majd én elviszlek.-ajánlotta fel kisfiús mosolyával amire természetesen nem tudtam nemet mondani.
-Az remek lenne.-mondtam aztán elgondolkodtam.-De várj! Te meg, hogy kerülsz ide?
-Hát tegnap megbeszéltük, hogy ma elmegyünk moziba. Nem emlékszel?!-vonta össze a szemöldökét gyönyörű kék szeme felett.
-Nem!-szégyelltem el magam.
-Semmi gond! Most inkább siessünk a kórházba.
-Rendben!

Beszálltunk a kocsiba, beindította a motort és elindult. A CD-lejátszóban halkan Michael Bublé egyik száma ment. René sietett ahogyan csak tudott de nekem végtelennek tűnt az út. Egyre több és több ugyanolyan ház mellett száguldottunk el és az idő sem múlt. Becsuktam a szemem. Aztán csak arra kaptam fel a fejemet, hogy René a nevemet ismétli. Bella, Bella, Bella...............

-Bella! Kelj már fel megérkeztünk.
-Oké fent vagyok!-mondtam a szememet törölgetve.
-Gyere, siessünk!-kiáltotta miközben a kocsiból rángatott kifelé.
-Oké,oké jövök már!-kiabáltam majd kiszálltam az autóból.

Mikor bementünk a recepción állt agy nő. Odamentünk hozzá.

-Jó napot! Dr. Somló Pált keresem.
-Jó napot!-motyogta az orra alatt majd felemelte a kezét és jobbra mutatott. Egy kopaszodó szemüveges de kedvesnek tűnő 40 körüli férfi állt a liftnél.
-Köszönjük.-mondtam de közben már elindultam az orvos felé.
-Jó napot doktor úr.-böktem meg a hátát.-Geszti Izabella vagyok nemrég beszéltünk telefonon.
-Jó napot! Jöjjenek velem.-mondta majd mikor kinyílt a lift belépett mi pedig utána.
-Szóval mi történt apával?-kérdetem.
-Balesete volt. Egy autós szemből belehajtott és kettőt borulva a kocsi berepült egy bolt üvegén.
-Úristen!-mondtam csodálkozva mert apának még nem volt balesete.
-De a történtekhez képest jól van. De még eszméletlen.
-Rendben és mit lehet tudni mikor fog felébredni? Mikor jöhet haza?
-Felébredni körülbelül holnap fog.-mondta miközben megállt egy nagy üveg előtt.-Itt van bent. Még nem mehetnek be hozzá, majd csak két-három óra múlva. De nekem most mennem kell műteni. Addig visz lát.
-Visz lát!-kiáltottunk utána.

Leültem a váróban egy székre, René odaült mellém. Megijedtem mikor karjával átfogta a vállam. Ott ültünk és vártunk az orvosra. De három óra múlva sem jött vissza. Már nagyon ideges voltam, hogy hol marad ennyi ideig és már a várakozást is nagyon untam. Válaszokat akartam a kérdéseimre de úgy tűnt ezzel még várnom kell. René elaludt mellettem a széken mert már ő is nagyon kész volt. Egy csomó beteg, orvos, ápolónő ment már el előttünk de Dr. Somló Pál még mindig sehol nem volt. Vajon hol van már ennyi ideig?