A kórházban
Már lassan hat órája vártunk az orvosra de még mindig nem jött vissza. René többször is felriadt álmából. A harmadik alkalom után már inkább nem aludt vissza.
-Fáradt vagy?-kérdeztem miközben átkaroltam.
-Igen.-felelte és a fejét a vállamra hajtotta.-Bár már nem annyira mert egy kicsit sikerült aludnom.-tette hozzá. Feje még mindig a vállamra volt nehezedve.
-Haza mehetsz, nem kell itt maradnod ha nem szeretnél.-mondtam mert láttam rajta, hogy fáradt.
-Nem itt maradok veled!-kiáltotta majd hirtelen felkapta a fejét a vállamról.-Itt szeretnék maradni melletted!-mondta nyugodtabb hangon és vissza dőlt.Behunytuk a szemünket és elaludtunk.
/KÖZBEN AZ ORVOSIBAN/
-De el kell mondanod nekik! Fel kell őket készítened a legrosszabbra!-kiabált Dr. Bakos Laura.
-De nem merem! Ilyet nem lehet csak úgy közölni valakivel! Te hogyan mondanád? Így, hogy: "Szia bocsi de lehet, hogy apukádnak maradandó agykárosodása lesz !?!"-támadott vissza Dr. Somló Pál.
-Nem! De akkor sem bujkálhatsz örökre előlük.
-Nem. De talán közölhetné valamelyik másik orvos.-kacsintott a doktor úr.
-De te vagy a kezelőorvosa neked kell elmondanod. Erre is fel kellett volna készülnöd mikor orvos lettél.
-De hát, hogy fogja fogadni? És ha nekem támad?!?-háborodott fel.
-Csak nem fog.- húzta fel szemöldökét a nő.-Na mars kifelé! Már nagyon régóta várnak rád!-mondta neki miközben kifelé tuszkolta az orvosiból.
-Igaz! Már biztosan el is mentek hát ez pech!-fordult vissza a doktor.
-Nem ez csak neked pech nézd csak ott vannak.-mutatott felénk. Majd kilökte a férfit és olyan hangosan becsapta az ajtót, hogy még a holtak is felébredtek. Biztosan azért mert látta, hogy alszunk és tudta, hogy erre tuti felébredünk és meglátjuk a doktor urat, és ez valóban így történt.
/ÚJRA A FOLYOSÓN/
-Nézd René! Ott van apa orvosa akire vártunk!-mutattam a férfi felé.
-Jó gyere gyorsan!-pattant fel.
/KÖZBEN AZ ORVOSIBAN/
-De el kell mondanod nekik! Fel kell őket készítened a legrosszabbra!-kiabált Dr. Bakos Laura.
-De nem merem! Ilyet nem lehet csak úgy közölni valakivel! Te hogyan mondanád? Így, hogy: "Szia bocsi de lehet, hogy apukádnak maradandó agykárosodása lesz !?!"-támadott vissza Dr. Somló Pál.
-Nem! De akkor sem bujkálhatsz örökre előlük.
-Nem. De talán közölhetné valamelyik másik orvos.-kacsintott a doktor úr.
-De te vagy a kezelőorvosa neked kell elmondanod. Erre is fel kellett volna készülnöd mikor orvos lettél.
-De hát, hogy fogja fogadni? És ha nekem támad?!?-háborodott fel.
-Csak nem fog.- húzta fel szemöldökét a nő.-Na mars kifelé! Már nagyon régóta várnak rád!-mondta neki miközben kifelé tuszkolta az orvosiból.
-Igaz! Már biztosan el is mentek hát ez pech!-fordult vissza a doktor.
-Nem ez csak neked pech nézd csak ott vannak.-mutatott felénk. Majd kilökte a férfit és olyan hangosan becsapta az ajtót, hogy még a holtak is felébredtek. Biztosan azért mert látta, hogy alszunk és tudta, hogy erre tuti felébredünk és meglátjuk a doktor urat, és ez valóban így történt.
/ÚJRA A FOLYOSÓN/
-Nézd René! Ott van apa orvosa akire vártunk!-mutattam a férfi felé.
-Jó gyere gyorsan!-pattant fel.
-Jó estét doktor úr!-mondtam kicsit megnyomva az estét szót, hogy érezze mennyit vártunk rá.
-Öööö....Sziasztok! Sajnálom, hogy így megvárakoztattalak benneteket de nagyon elhúzódott a műtét.
-Semmi gond. Azt mondta van valami fontos közlendője apával kapcsolatban.
-Hát..igen az...! Jöjjenek velem a rendelőmbe. Ott nyugodtabban beszélhetünk.
Beértünk egy kék csempékkel kirakott, gyönyörűen tiszta és rendezett szobába. Ahol nem volt csempe ott ugyanolyan kékre volt festve a fal. Melyet az emberi testről készült rajzok "díszítettek".
-Nagyon fontos, hogy ne akadjanak ki azon amit most mondani fogok!-mondta majd leült. Ezeket a szavakat hallva hirtelen megfogtam René kezét mert megijedtem.-Foglaljanak helyet kérem!-mutatott két székre az asztal másik oldalán. Leültünk.
-Ugye apa túléli?-kérdeztem már a sírás szélén állva.
-Igen csak van egy kis bökkenő.-mondta lehajtott fejjel.
-Mi!?! Milyen bökkenő!?!-kiabáltam rá.
-Az, hogy lehet, hogy maradandó agykárosodása lesz! De még nem biztos ez majd csak akkor fog biztosan kiderülni ha már felébredt és el tudjuk végezni a szükséges vizsgálatokat.
-Úristen!?!-kiáltottam a számhoz emelve szabad tenyeremet. René vállára hajtottam fejem mert az arcomat megint elborították a könnyek.
-Van még valami doktor úr?-kérdezte René majd a hátamat simogatva ezt mondt.-Mert ha nem akkor hazavinném őt.
-Nincs más. Nyugodtan vigye haza, ennyi stressz után ráfér egy kis alvás.
-Rendben! Gyere Bella mennyünk haza.-mondta nekem de én e szavak felét meg sem hallottam.-Viszlát.
René felemelt és a karjaiban vitt ki az autóig miközben én a vállán zokogtam. Nehézkesen de sikerült kinyitnia a kocsi ajtaját és beültetnie az anyósülésre. Mikor beült mellém én még mindig alig láttam a könnyeimtől de kis erőfeszítéssel sikerült megszólalnom.
-Köszönök mindent amit ma értem tettél. Azt, hogy itt voltál velem egész nap, hogy segítettél, hogy most hoztál meg ilyesmi.
-Nem tesz semmit.-mosolygott.-Most szünet van úgyhogy ráérek ezért mindig eljövök veled amikor csak szeretnéd.
-Igen?-kérdeztem. Azt mondjuk nem értettem miben van szünete nem említette, hogy iskolába jár vagy hasonló.-Az nagyon jó lenne!-tettem hozzá majd mosolyogtam (végre).
-Igen, de most hazaviszlek.
-Rendben. De ugye...-szakítottam félbe a mondatomat miközben René beindította a motort és elindult az autóval.
-De ugye mi?-kérdezte majd ráhajtott a főútra.
-Semmi, mindegy!-mondtam majd behunytam a szemem és ismét elaludtam. René karjaiban ébredtem a házunk előtt s, már megint a nevemet ismételgeti. Bella, Bella, Bella........!
-Fent vagyok, fent vagyok!-mondtam és éreztem, hogy még könnyes a szemem.-Köszönöm!-tettem hozzá mikor letett a földre.-Még a kocsiban kérdeztem valamit csak nem fejeztem be. Emlékszel?-kérdeztem miközben kinyitottam az ajtót.
-De ugye...? Igen emlékszem!-mosolygott-Miért egyébként mit akartál?
-De ugye itt maradsz most velem??-kérdeztem lehajtott fejjel, mert kicsit szégyenlős voltam.
-Persze!-mondta nyugodt hanggal.
Bementünk és minden ugyanolyan volt mint mikor elmentünk itthonról. René bejött velem a szobámba, kivette az ágyamból a pizsamámat és a kezembe nyomta.
-Menny és fürödj meg. Jót fog tenni hidd el!
-Rendben!
-Ha nem gond akkor én addig haza mennék átöltözni mert nem annyira kényelmes ez a farmer
-Nem gond mennyél csak. De ugye visszajössz?
--Persze!-mosolygott miközben elmentem vele az ajtóig.
-Akkor szia.
-Szia! Akkor nemsokára visszajövök. Nyitva hagyod, hogy majd ha visszajövök be tudjak jönni?
-Persze!-nevettem. Majd kiment.
Bementem a fürdőbe levetkőztem majd beálltam a zuhanyfülkébe és vagy tíz percig eresztettem magamra a forró vizet. Mikor készen lettem és már meg is törölköztem felvettem a pizsamámat. Majd bementem a szobámba, megkerestem a hajgumimat és felkontyoltam a hajamat. Kimentem a konyhába és ittam egy pohár vizet. De közben kinyílt az ajtó és belépett a konyhába René. Én önkéntelenül is de a nyakába ugrottam és átöleltem.
-Jajj, René annyira örülök, hogy visszajöttél.-kiáltottam.
-Igen vissza!-mosolygott és visszaölelt.-Te figyi! Mi lesz ha Péternek valóban maradandó agykárosodása lesz? Mit fogsz csinálni? Helyesbítek mit fogUNK csinálni?
-Nem tudom még, hogy mi lesz!-mondtam már érezve, hogy sírni fogok.-Nem akarom,hogy így legyen! Miért pont apával történik ez?-kiabáltam már sírva majd René vállára borítottam arcomat.-Miért?!?
-Nem tudom!-simogatta a hátamat. De most aludj! Az orvos is azt mondta, hogy jót fog tenni.
-Rendben!-mondtam majd befeküdtem a puha ágyba. Elkezdtem gondolkodni René előző kérdésén és azon a szón, hogy fogunk. Majd eszembe jutott valami de véletlenül ki is csúszott a számon a gondolatom.-Ide fekszel mellém?-mikor ezt kimondtam a számhoz emeltem a kezemet és magamban azt mondtam "Hoppá!"
-Hát.....persze!-mosolygott majd felállt és odafeküdt mellém az ágyba.
Lassan átkarolt és elaludtunk!
Beértünk egy kék csempékkel kirakott, gyönyörűen tiszta és rendezett szobába. Ahol nem volt csempe ott ugyanolyan kékre volt festve a fal. Melyet az emberi testről készült rajzok "díszítettek".
-Nagyon fontos, hogy ne akadjanak ki azon amit most mondani fogok!-mondta majd leült. Ezeket a szavakat hallva hirtelen megfogtam René kezét mert megijedtem.-Foglaljanak helyet kérem!-mutatott két székre az asztal másik oldalán. Leültünk.
-Ugye apa túléli?-kérdeztem már a sírás szélén állva.
-Igen csak van egy kis bökkenő.-mondta lehajtott fejjel.
-Mi!?! Milyen bökkenő!?!-kiabáltam rá.
-Az, hogy lehet, hogy maradandó agykárosodása lesz! De még nem biztos ez majd csak akkor fog biztosan kiderülni ha már felébredt és el tudjuk végezni a szükséges vizsgálatokat.
-Úristen!?!-kiáltottam a számhoz emelve szabad tenyeremet. René vállára hajtottam fejem mert az arcomat megint elborították a könnyek.
-Van még valami doktor úr?-kérdezte René majd a hátamat simogatva ezt mondt.-Mert ha nem akkor hazavinném őt.
-Nincs más. Nyugodtan vigye haza, ennyi stressz után ráfér egy kis alvás.
-Rendben! Gyere Bella mennyünk haza.-mondta nekem de én e szavak felét meg sem hallottam.-Viszlát.
René felemelt és a karjaiban vitt ki az autóig miközben én a vállán zokogtam. Nehézkesen de sikerült kinyitnia a kocsi ajtaját és beültetnie az anyósülésre. Mikor beült mellém én még mindig alig láttam a könnyeimtől de kis erőfeszítéssel sikerült megszólalnom.
-Köszönök mindent amit ma értem tettél. Azt, hogy itt voltál velem egész nap, hogy segítettél, hogy most hoztál meg ilyesmi.
-Nem tesz semmit.-mosolygott.-Most szünet van úgyhogy ráérek ezért mindig eljövök veled amikor csak szeretnéd.
-Igen?-kérdeztem. Azt mondjuk nem értettem miben van szünete nem említette, hogy iskolába jár vagy hasonló.-Az nagyon jó lenne!-tettem hozzá majd mosolyogtam (végre).
-Igen, de most hazaviszlek.
-Rendben. De ugye...-szakítottam félbe a mondatomat miközben René beindította a motort és elindult az autóval.
-De ugye mi?-kérdezte majd ráhajtott a főútra.
-Semmi, mindegy!-mondtam majd behunytam a szemem és ismét elaludtam. René karjaiban ébredtem a házunk előtt s, már megint a nevemet ismételgeti. Bella, Bella, Bella........!
-Fent vagyok, fent vagyok!-mondtam és éreztem, hogy még könnyes a szemem.-Köszönöm!-tettem hozzá mikor letett a földre.-Még a kocsiban kérdeztem valamit csak nem fejeztem be. Emlékszel?-kérdeztem miközben kinyitottam az ajtót.
-De ugye...? Igen emlékszem!-mosolygott-Miért egyébként mit akartál?
-De ugye itt maradsz most velem??-kérdeztem lehajtott fejjel, mert kicsit szégyenlős voltam.
-Persze!-mondta nyugodt hanggal.
Bementünk és minden ugyanolyan volt mint mikor elmentünk itthonról. René bejött velem a szobámba, kivette az ágyamból a pizsamámat és a kezembe nyomta.
-Menny és fürödj meg. Jót fog tenni hidd el!
-Rendben!
-Ha nem gond akkor én addig haza mennék átöltözni mert nem annyira kényelmes ez a farmer
-Nem gond mennyél csak. De ugye visszajössz?
--Persze!-mosolygott miközben elmentem vele az ajtóig.
-Akkor szia.
-Szia! Akkor nemsokára visszajövök. Nyitva hagyod, hogy majd ha visszajövök be tudjak jönni?
-Persze!-nevettem. Majd kiment.
Bementem a fürdőbe levetkőztem majd beálltam a zuhanyfülkébe és vagy tíz percig eresztettem magamra a forró vizet. Mikor készen lettem és már meg is törölköztem felvettem a pizsamámat. Majd bementem a szobámba, megkerestem a hajgumimat és felkontyoltam a hajamat. Kimentem a konyhába és ittam egy pohár vizet. De közben kinyílt az ajtó és belépett a konyhába René. Én önkéntelenül is de a nyakába ugrottam és átöleltem.
-Jajj, René annyira örülök, hogy visszajöttél.-kiáltottam.
-Igen vissza!-mosolygott és visszaölelt.-Te figyi! Mi lesz ha Péternek valóban maradandó agykárosodása lesz? Mit fogsz csinálni? Helyesbítek mit fogUNK csinálni?
-Nem tudom még, hogy mi lesz!-mondtam már érezve, hogy sírni fogok.-Nem akarom,hogy így legyen! Miért pont apával történik ez?-kiabáltam már sírva majd René vállára borítottam arcomat.-Miért?!?
-Nem tudom!-simogatta a hátamat. De most aludj! Az orvos is azt mondta, hogy jót fog tenni.
-Rendben!-mondtam majd befeküdtem a puha ágyba. Elkezdtem gondolkodni René előző kérdésén és azon a szón, hogy fogunk. Majd eszembe jutott valami de véletlenül ki is csúszott a számon a gondolatom.-Ide fekszel mellém?-mikor ezt kimondtam a számhoz emeltem a kezemet és magamban azt mondtam "Hoppá!"
-Hát.....persze!-mosolygott majd felállt és odafeküdt mellém az ágyba.
Lassan átkarolt és elaludtunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése