10.Fejezet

A kórházban

-Haló! – kicsit félve vettem fel, mert Dr. Somló Pál volt az.
-Háló! Az édesapjáról lenne szó.
-I-igen? – nagyon meg ijedtem.
-Elvégeztük a vizsgálatokat. Ma már bejöhet látogatni. Csak már nagyon várta, ezért felhívtam, hogy szóljak, meg hát fel kell vennem magát a listámra, hogy mikor jön látogatni. Önnek mikor lenne jó?
-Most azonnal!
-Értem. Akkor beírtam, hogy Geszti Izabella látogatásra érkezik: most azonnal! – nevetett.
-Rendben, köszönöm. Akkor most el is indulok. – mondtam egy kis kacagás után.
-Rendben.

Felkeltettem Jacobot, hogy jöjjön el velem a kórházba. Kicsit szomorú lettem emiatt, hiszen legutóbb is René volt velem. Beültünk Jacke kocsijába. A leghosszabb autóút volt az életemben. Féltem és izgultam. Odaértünk. Bent a recepciónál megláttam a Dr.-t.

-Jó reggelt!
-Jó reggelt! Hát hol van az a kedves fiú akivel a multkor jöttél? - a szívem összeszorult ahogy kimondta, és csak ennyit tudtam mondani.
-Ő.. most valahol,.... valaki...mással..
-Értem. Hát akkor mennyünk inkább apukádhoz.
-Igen! Mennyünk, kérem!

Elindultunk apa kórterme felé, a mellkasomban nyomást éreztem.

-Itt volnánk!-szakította félbe szenvedésemet az orvos.
-Az normális, hogy izgulok?
-Persze. De ielőtt bemegy, az eredmények. - mondta miközben elővett egy mappát. Megrémültem.
-Ugye nem lesz semmi baja? Ugye meg fog gyógyulni és nem lesz agykárosodása? - csúszott ki a számon izgatottan.
-Nem, nem lesz.-mondta nyugodt, természetes de még is zavart hangon. - De nagyon hosszú a felépülési idő. Miután hazamegy rengeteg segítségre és támogatásra lesz szüksége.
-Azt tőle biztosan megkapja. - szólalat meg Jacke mikor látta, hogy nem mozdulok és beszélni sem fogok tudni.
-Rendben! Nos akkor bemegy?
-Igen! - szólaltam meg végre.
-Akkor tessék. - tárta ki előttem az apához vezető út ajtaját. Beléptem.

Apa ott feküdt, nyitva volt a szeme. A kezei és a lábai gipszben meredtek az ágyon. A gépek csipogtak körülötte. Ijesztő volt így látni. Minden féle csőre volt rákötve. Nem mozdult.

-Szia apa! - motyogtam majd leültem az ágya melletti székre és megfogtam a kezét.
-Szia kincsem! - dünnyögte nehezen.
-Hogy vagy?
-A helyzethez képest egészen jól. - ennek örültem.
-Ezt jó hallani, nagyon megijesztettél.
-Tudom, sajnálom.
-Most az a fontos, hogy jól vagy és minden rendben lesz.
-Remélem.
-Ne agódj így lesz!-mosolyogtam.
-Úgy legyen!-mosolygott ő is.
-Jó végre látni a mosolyodat apa!-kiáltottam majd lehajtottam mellé a fejem az ágyra és sírni kezdtem.
-Ne sírj kicsim.-mondta és simogatni kezdte a vállam.
-De annyira rossz volt!
-Elhiszem. De nem akartam neked fájdalmat okozni. Szeretlek!
-Jajj, apa ne engem sajnáljunk. Neked volt baleseted. Én is téged!
-Beszéljünk inkább másról. Mesélj mi történt a napokban veled.

Könnyeimet törölgetve belefogtam életemnek abba a szakaszába melyben a legtöbb esemény történt velem, attól kezdve, hogy az utcán beleütköztem egy tökéletesnek látszó fiúba. Meséltem neki Jackeről aki kint áll és vár rám. Erről eszembe jutott Liza és Mike. Elmondtam neki, hogy hazajött Liz' akit szinte a második lányának tekint. Nagyon örült, hogy Tomival és Tibivel is bővült a barátaim csekély száma. Rengeteget beszélgettünk. Beszámolt nekem a balesetről, nagyon megrázott. Apa is beleborzongott az emlékek felidézésébe. Boldog voltam, gogy meg fog gyógyulni.
Jacob bekopogott és elnézést kért mert mennie kellett. Elköszöntem tőle, de én itt maradtam.

-Menj csak te is kicsim!
-Én most szívesebben maradnék veled!
-Rendben!

Ezután még sokat beszélgettünk de apa elaludt, majd később én is, a székben.

9.Fejezet

Most mi lesz? 

René volt az! Rájöttem miért viselkedett velem olyan furcsán. Nem is akartam elhinni, valaki aki annyira jónak tűnt és csodálatosnak most hirtelen egy szemét akit egy másik lánnyal látok azután, hogy tegnap még velem csókolózott. Nem értettem mi történik. Teljesen összezavarodtam. Nem voltam már kíváncsi a filmre és semmi másra sem, csak elakartam tűnni onnan és az egész világ elől.

-Srácok nekem el kell mennem!-motyogtam.
-De hát miért? Mi a baj Bella?-kérdezte Liza, de válasz helyett inklább René fele mutattam. Liza rögtön rájött miért lettem hirtelen ilyen feszült.-De éppen ezért maradj! Már tudod miért volt olyan, hát maradj érezd jól magad.
-Nem megy! Bocsánat.-mondtam megbánó tekintettel majd hátat fordítottam és mindent kizárva kimentem a pláza ajtaján, remélve, hogy René nem vett észre engem.

Felhívtam Tomit. Mikor Renénél voltunk aznap este azt mondta nekem, hogy bármi baj van hívjam fel nyugodtan mert szívesen segít. Ezt tettem. Meg is beszéltük, hogy egy közeli kávézóban találozunk. Én közel voltam tehát nem haragudtam, hogy várnom kellett rá. Mikor megérkezett felálltam, hogy adjak neki két puszit és aztán mint egy barátot szokás megölelhessem.

-Szia! Mi történt, mi volt olyan sűrgős?
-Szia!-mondtam lelombozottan.-Láttam valamit.
-De hát mit?
-René a mozinál egy másik lánnyal volt, pedig tegnap nem úgy tűnt, hogy van valaki más a láthatáron.
-Nem! Az lehetetlen! René nem olyan!
-Pedig ő volt, láttam.-hajtottam le a fejem.
-Ez hihetetlen.-rézta fejét Tomi.
-Hát én sem.-sírva fakadtam.
-Nyugi!
-Tegnap olyan boldog voltam. Ma meg...

Szóba hoztam Tibit is. Hogy van? Mi van vele? Stb.. Miután mennie kellett én még vettem egy kávét és hazaindultam. Otthon elmentem zuhanyozni. Felhívott Jacke.

-Szia! Jacob vagyok.
-Ó, szia, annyira boldog vagyok, hogy felhítál.
-Örülök, hogy örülsz. Tulajdonképpen pont ezért hívtalak., olyan hirtelen elrohantál ma nem tudtam megkérdezni mi a baj. Találkozhatnánk?
-Persze. Át tudsz jönni hozzám?
-Igen.
-Oké.

Miután elmondtam neki hol lakok letette a telefont én pedig körül néztem és megijedtem mikor megláttam mekkora rendetlenség van a lakásban. Gyorsan pakolni kezdtem. Közben végig csak az járt a fejemben 'Most mi lesz?' Nem tudtam, hogy mérges legyek vagy szomorú azt hiszem mind kettő voltam. Mondják ha az élet citromot ad, kérj hozzá Tequilát. De nekem az élet most inkább még egy adag citromot adott.
Megláttam egy apával közös képemet. A kép az egyik apa-lánya napunkon készült. A sírás fogott el, hiszen mi van ha soha többé nem tarthatunk ilyen közös napot. Valaki kopogott kinyitottam az ajtót, Jacob volt az. A könnyeimet törölgettem.

-Te sírsz?!?
-Igen, azt hiszem.-motyogtam lehajtott fejjel.
-Ne!-parancsolta, majd magához húzott és átölelt.

Ezután bementünk a házba. Tudtuk, hgy mi csak barátok vagyunk.Tisztáztuk, hogy nem azt akarjuk egymástól amit Liza annyira szeretne. Csak nagyon jó barátok, semmi több. Igazából eddig Lizán kívűl nem igazán voltak barátaim, mostmár öt is van. Ennek örültem. Bíztam Jacobban. Mindent elmeséltem neki ami köztem és René közt történ. Bevallom, kicsit sírtam is közben, mert hát rosszul esett. Utána még rengeteget beszélgettünk róla is meg rólam is meg az életről is. De fáradtak lettünk, Jacke elaludt a földön, én pedig felmentem a szobámba. Az ágyam melletti polcon volt a telefonom, reggel a csörgésére ébredtem. Láttam, hogy ez nem ébresztő, hanem valaki hív.

8. Fejezet

A titokra fény derűl! 

Mikor reggel felkeltem, gondolkodtam és arra jutottam, hogy nem hívom fel Renét. Liza is felébredt, de akkor én már kávéztam. Szokás szerint kikészítettem egy csészét, hogy Liza egyből ihasson ha felkel, máskor ezt a csészét apa számára helyeztem a kávéfőző mellé. Izgatottnak tűnt.

-Neked meg mi bajod van?-nevettem.
-Mégis mi lenne?!? Ez a szerelem édesem!-nevetett velem.- Tegnap este megbeszéltem Jacobékkal, hogy ma is találkozunk velük.
-Nekem megfelel, ha René nem hív.
-Nem akarom, hogy szomorú legyél, de nézz szembe a tényekkel, nem fog felhívni.
-De, hát és ha igen?
-Hát én nem tudom.-ahogy ezt megbeszéltük megcsörrent a telefonom.
-Rejtett számon keresnek!
-Vedd fel!-kiáltott Liza. Halgattam rá és megnyomtam a zöld gombot.

-Háló!
-Szia! René vagyok.
-Igen.
-Ráérsz ma vagy megint ejtesz a barátnőd miatt.
-Neked meg mi bajod van?
-Semmi.-mondta sértődött hangon, szinte láttam az arcát ahogy grimaszolt.
-Persze.
-Najó, mindegy. Ráérsz vagy nem?
-Munkát keresni megyek.-najó hazudtam, de muszáj volt.
-Oké..szia!-mondta majd meg nem várva, hogy elköszönjek letette a telefont.

-Ki volt az?
-René.
-Te hazudtál neki.-nem volt rám jellemző.
-Igen.
-Ejha!-nevetett.
-Na mindegy is. Mikor találkozunk a fiúkkal?
-Este. Olyan hat-hét fele.-megörültem, hogy ennyi időnk van még addig, mert meg akartam mondani Liz'nek, hogy sajnálom a veszekedést amit az indulása előtt lerendeztem.
-Te, Liz'!
-Igen?
-Tudod, nagyon sajnálom, hogy mielőtt Floridába mentél úgy kibuktam és annyira összevesztünk, csak annyira összezavarodtam. Nem is mondtál semmit a terveidről, csak átjöttél és közölted, hogy három hónapra Floridába mész. Én pedig összezavarodtam. Ezért törtem úgy ki magamból. De tudnod kell, hogy nagyon sajnálom.-mondtam megbánó tekintettel.
-Bell's! Ha annyira összetört volna az a dolog, hogy veszekedtünk akkor még aznap felhívtalak volna, hogy beszéljük meg. De tudtam, hogy ez ennek köszönhető és számítottam is rá. Ne aggódj, semmi baj.-mosolygott majd megölelt. Örültem, hogy tisztáztuk és boldogan szorítottam magamhoz.

A bocsánatkérésem után rengeteget beszélgettünk és észre sem vettük, hogy mennyire elszalad velünk az idő. Liza felkapta a fejét, mert eszébe jutott, hogy a fiúk mondták, hogy majd üzennek. Felemelte telefonját, SMS-t kapott amelyben ez állt:

Szia! Jacke vagyok, fél hétkor találkozunk a plázánál. Mozizunk egyet, de meglepetés, hogy mit fogunk nézni. Ne késsetek.:D

Liza hangos üzenetolvasása után gyorsan az órára tekintettem.

-Siessünk mert már háromnegyed hat van!
-Jólvan, jólvan nemsokára látni fogod
-Ne..em tudom mir..ől beszélsz.-jóslata ellenére nem úgy vonzódtam Jacobhoz mint egy ,,szőke herceghez" hanem mint egy baráthoz. A kezdődő legjobb barátság felé vezető útra léptem rá. Nem pedig az úgyis hamar véget érő szerelem útjára. De Liza ezt nem sejtette.
-Persze, persze!

Ahogyan készülődtünk. Mélyebben elgondolkodtam ezen a ,,melyik útra léptem" dolgon. De persze mint minden elmélkedésemkor most is Renéhez jutottam. Talán születésnapja volt én meg elfelejtettem vagy miért volt ilyen? Mi van most köztünk? Mi van most velünk? Szeret engem egyáltalán? Annyi kérdés merült fel bennem.  Lizának sikerült felébresztenie álmodozásomból, hogy elindulhassunk végre. Mikor odaértünk a fiúk még nem voltak ott. Nevetni kezdtünk mert ők mondták, hogy ne késsünk és mi hamarabb ideértünk mint ők.  Mikor odaértek azt mondták siessünk mert nemsokára kezdődik a film amit nézünk. Mi még mindig ne tudtuk és nem is sejtettük, hogy mit fogunk nézni. Ahogy a sorban álltunk egy másik pénztárnál megpillantottam egy ismerős arcot. Ott állt egy kék, szemét kiemelő kockás ingben. Mosolygott. Fogai csak úgy csillogtak. Barna haja a mai divat szerint felzselézve állt. Kisfiús mosolya fogott meg a legjobban, de nem azt szemléltem, hanem a lányat aki előtte állt. A szívem összeszorult és csak egyetlen szó hagyta el a számat, melyre Liza felkapta a fejét:
-Szemét!

7. Fejezet

Vendégek

Reggel Liza kiabálására ébredtem. Kihívott a konyhába, hogy mondjon valamit. Nagyon izgatott volt, így hát kíváncsi lettem.

-Képzeld el mi történt!-kiáltott, mire én kinéztem René ébren van-e már vagy még alszik. De még aludt.

-Na..!

-Felhívott a Floridai barátom Mike, tudod akiről annyit meséltem és ideutazott a haverjával Jacobbal.

-Hát ez tök jó!-motyogtam kissé letörten mert azt hittem valami fontos dologról van szó. Ekkor még nem is sejtettem, hogy a dolog igenis fontos, számomra is.

-Dupla randit szerveztem. Ugye ráérsz?

-Persze, de René nem hiszem.-felkapta a fejét.

-Ki beszélt it róla? 

-Hát akkor meg milyen dupla randiról hablatyolsz?-értetlenkedtem.

-Én megyek Mike-al te pedig Jacobbal.

-Ó,nem nem szó sem lehet róla.

-Kérlek, nagyon fontos lenne nekem, hogy elgyere.

-Nem.

-Miért?

-Mert kezd alakulni a kapcsolatom Renével. Nem akarom elrontani rögtön az elején.

-De nem fogja megtudni.

-Megígéred? 

-Megígérem.-mosolygott.-De ha megtudja megmondom, hogy én vettelek rá. Hiszen végül is ez történt.
-Hát igen. De most rakjunk rendet.
-Oké.-kacsintott.

Elkezdtünk pakolni de természetesen hülyéskedni is. Hangosan nevettünk ezért René felébredt.

-Jó reggelt Csipkerózsika!-nevetett Liza.
-Nektek is.-mormogta René.-Mit csinálunk ma?
-Hát, az a helyzet, hogy mi egy csajos napot terveztünk mára.
-Jó, hogy erről nekem is szóltatok.-mondta sértődött hangon.-De teljesen mindegy majd  a meglepetés mozira elmegyek a srácokkal.-mondta sértődött hangon.-Most pedig megyek nem zavarok tovább.
-Oké...-nem értettem mi a baja.-Ki kísérlek!
-Nem kell kitalálok egyedül is köszi. Maradj csak itt a barátnőddel nehogy egyedül legyen egy percet is. Sziasztok.
-Szia!-mondtam halkan a sírás határán mert amikor becsapta az ajtót, úgy éreztem, hogy előttem és a kezdődő kapcsolatunk előtt zárta be végleg azt. Eltelt pár perc míg egyikünk is megszólalt.
-Hát ennek mi baja?-kérdezte grimaszolva Liza.
-Nem tudom!-mondtam
-Ne is törődj vele. Csak gyere ma el velem, ha találkozol Mike-al és Jacob-al máris jobb kedved lesz.
-Úgy legyen. De még sohasem láttam így viselkedni.
-Jó, de mióta is ismered?-húzta fel a szemöldökét.
-Pár napja.-mondtam lesütött fejjel mert éreztem, hogy Lizának igaza van.
-Na látod.- mondta büszkén mert igaza volt, majd kacsintott egyet.

Megreggeliztünk. Majd elkezdtünk készülődni átöltöztünk, kisminkeltük magunkat közben pedig rengeteget beszélgettünk. Hol Renéről, hol Mikeról, hol Jackeről. Kíváncsi lettem rájuk. Persze zavart, hogy René így viselkedett de meg akartam már ismerni Jacobot. Megcsalni nem tudtam Renét, hiszen nem is voltunk egy pár. Elindultunk a megbeszélt helyre ahol találkoztunk velük. Mikor odaértünk ők ketten már ott ültek és kávéztak egy kis asztalnál. Mike egy vékony vörösesbarna hajú srác volt aki mióta láttam csak beszélt, látszott, hogy jó humora van. Jacob pedig egy kicsit izmosabb sötétbarna hajú fiú volt. Bőre bronzbarna, fogai pedig fehéren villantak elő mikor mosolygott. Még nem is értünk oda de már tudtam, hogy ők ketten bármit megtennének egymásért. Minden mozdulatukon látszott és érződött, hogy tényleg mindentől megvédenék a másikat. Mintha ezer éve ismertem volna őket. Ez a kötelék kettejük között teljesen elvarázsolt.

-Sziasztok!-kiáltott Liza mikor odaérkeztünk hozzájuk. Mike nyakába ugrott és megcsókolta. Én pedig Jacke szemébe néztem és elmosolyodtam.- Jajj... még be sem mutattam. Ő itt a legjobb és egyetlen barátnőm Izabella.
-Öm..Csak Bella!-helyesítettem ki Liz'-t
-Rendben akkor ő itt a barátnőm akiről annyit meséltem, Bellla. Bell's ő pedig itt Mike! Ő meg...
-Jacob!- vágtam közbe majd lehajtottam a fejem.
-Szia Bella!-szólalt meg Jacke selymes hangon.
-Sziasztok!- mosolyogtam Mike felé.
-Na akkor indulhatunk?-siettetett Liza.

Elindultunk a moziba. Mikor vége lett a filmnek minden hozzá kapcsolódó észrevételünket és véleményünket megbeszéltük. Eltelt a délután este pedig vacsorázni mentünk. Evés közben egy kis négyszögalakú asztalnál ültünk. Mike és Liza meghallották kedvenc lassú számukat és elkezdtek az étterem közepén táncolni. Jacobbal beszélgetni kezdtünk, aztán olyat tett amit nem akartam. Felkért engem táncolni. Nem mondhattam nemet. Óvatosan közel húzott magához majd megfogta a kezemet és lassan elkezdtünk körbe-körbe lépkedni. Vicces volt ahogy botladoztunk. Beszélgetésünk közben szóba jött René én pedig szomorú lettem, mert eszembe jutott hogyan viselkedett ma. Elmeséltem neki, hogy mi történt apával. Eszembe jutott, hogy nem hívtuk fel az orvost, hogy mikor mehetünk apát látogatni. Nekem pedig bűntudatom lett, hogy én most itt vagyok és jól szórakozok miközben apa ott fekszik bent a kórházban. Megkértem Jacobot, hogy jöjjön ki velem mert felhívom apa orvosát. Kiértünk az udvarra és én nagyon féltem, hogy mi lesz ha nem veszi fel. Kicsöngött:


-Háló!-szólt bele egy férfi hang.
-Ö..Háló! Dr. Somló Pált keresem.-mondtam halkan és félénken a telefonba.
-Én vagyok! Miben segíthetek?
-Geszti Izabella vagyok, és az apukámról szeretnék érdeklődni.
-Ó, igen! Elvégeztük a vizsgálatokat, de még nincsenek meg az eredmények.

-Értem! És mikorra várhatók?

-Egy-két napon belül meg is lesznek. De míg nincsenek meg addig nem látogatható.

-Rendben! Köszönöm visz hall! 

-Visz hall!-miután letette nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy mosolyogjak.

Eszembe jutott, hogy utoljára mikor beszéltem az orvossal René is velem volt. Ettől kicsit elszomorodtam. Odamentem Jacobhoz és nem tudom miért, de átöleltem. Nem éreztem lelkiismeret furdalást René miatt, hiszen nem voltunk együtt. Mikor Liza és Mike kiértek elkezdtek viccelődni, hogy átöleltük egymást. Kifizettük a számlát, majd TAXI-ba szálltunk és nevetve haza mentünk.