9.Fejezet

Most mi lesz? 

René volt az! Rájöttem miért viselkedett velem olyan furcsán. Nem is akartam elhinni, valaki aki annyira jónak tűnt és csodálatosnak most hirtelen egy szemét akit egy másik lánnyal látok azután, hogy tegnap még velem csókolózott. Nem értettem mi történik. Teljesen összezavarodtam. Nem voltam már kíváncsi a filmre és semmi másra sem, csak elakartam tűnni onnan és az egész világ elől.

-Srácok nekem el kell mennem!-motyogtam.
-De hát miért? Mi a baj Bella?-kérdezte Liza, de válasz helyett inklább René fele mutattam. Liza rögtön rájött miért lettem hirtelen ilyen feszült.-De éppen ezért maradj! Már tudod miért volt olyan, hát maradj érezd jól magad.
-Nem megy! Bocsánat.-mondtam megbánó tekintettel majd hátat fordítottam és mindent kizárva kimentem a pláza ajtaján, remélve, hogy René nem vett észre engem.

Felhívtam Tomit. Mikor Renénél voltunk aznap este azt mondta nekem, hogy bármi baj van hívjam fel nyugodtan mert szívesen segít. Ezt tettem. Meg is beszéltük, hogy egy közeli kávézóban találozunk. Én közel voltam tehát nem haragudtam, hogy várnom kellett rá. Mikor megérkezett felálltam, hogy adjak neki két puszit és aztán mint egy barátot szokás megölelhessem.

-Szia! Mi történt, mi volt olyan sűrgős?
-Szia!-mondtam lelombozottan.-Láttam valamit.
-De hát mit?
-René a mozinál egy másik lánnyal volt, pedig tegnap nem úgy tűnt, hogy van valaki más a láthatáron.
-Nem! Az lehetetlen! René nem olyan!
-Pedig ő volt, láttam.-hajtottam le a fejem.
-Ez hihetetlen.-rézta fejét Tomi.
-Hát én sem.-sírva fakadtam.
-Nyugi!
-Tegnap olyan boldog voltam. Ma meg...

Szóba hoztam Tibit is. Hogy van? Mi van vele? Stb.. Miután mennie kellett én még vettem egy kávét és hazaindultam. Otthon elmentem zuhanyozni. Felhívott Jacke.

-Szia! Jacob vagyok.
-Ó, szia, annyira boldog vagyok, hogy felhítál.
-Örülök, hogy örülsz. Tulajdonképpen pont ezért hívtalak., olyan hirtelen elrohantál ma nem tudtam megkérdezni mi a baj. Találkozhatnánk?
-Persze. Át tudsz jönni hozzám?
-Igen.
-Oké.

Miután elmondtam neki hol lakok letette a telefont én pedig körül néztem és megijedtem mikor megláttam mekkora rendetlenség van a lakásban. Gyorsan pakolni kezdtem. Közben végig csak az járt a fejemben 'Most mi lesz?' Nem tudtam, hogy mérges legyek vagy szomorú azt hiszem mind kettő voltam. Mondják ha az élet citromot ad, kérj hozzá Tequilát. De nekem az élet most inkább még egy adag citromot adott.
Megláttam egy apával közös képemet. A kép az egyik apa-lánya napunkon készült. A sírás fogott el, hiszen mi van ha soha többé nem tarthatunk ilyen közös napot. Valaki kopogott kinyitottam az ajtót, Jacob volt az. A könnyeimet törölgettem.

-Te sírsz?!?
-Igen, azt hiszem.-motyogtam lehajtott fejjel.
-Ne!-parancsolta, majd magához húzott és átölelt.

Ezután bementünk a házba. Tudtuk, hgy mi csak barátok vagyunk.Tisztáztuk, hogy nem azt akarjuk egymástól amit Liza annyira szeretne. Csak nagyon jó barátok, semmi több. Igazából eddig Lizán kívűl nem igazán voltak barátaim, mostmár öt is van. Ennek örültem. Bíztam Jacobban. Mindent elmeséltem neki ami köztem és René közt történ. Bevallom, kicsit sírtam is közben, mert hát rosszul esett. Utána még rengeteget beszélgettünk róla is meg rólam is meg az életről is. De fáradtak lettünk, Jacke elaludt a földön, én pedig felmentem a szobámba. Az ágyam melletti polcon volt a telefonom, reggel a csörgésére ébredtem. Láttam, hogy ez nem ébresztő, hanem valaki hív.