8. Fejezet

A titokra fény derűl! 

Mikor reggel felkeltem, gondolkodtam és arra jutottam, hogy nem hívom fel Renét. Liza is felébredt, de akkor én már kávéztam. Szokás szerint kikészítettem egy csészét, hogy Liza egyből ihasson ha felkel, máskor ezt a csészét apa számára helyeztem a kávéfőző mellé. Izgatottnak tűnt.

-Neked meg mi bajod van?-nevettem.
-Mégis mi lenne?!? Ez a szerelem édesem!-nevetett velem.- Tegnap este megbeszéltem Jacobékkal, hogy ma is találkozunk velük.
-Nekem megfelel, ha René nem hív.
-Nem akarom, hogy szomorú legyél, de nézz szembe a tényekkel, nem fog felhívni.
-De, hát és ha igen?
-Hát én nem tudom.-ahogy ezt megbeszéltük megcsörrent a telefonom.
-Rejtett számon keresnek!
-Vedd fel!-kiáltott Liza. Halgattam rá és megnyomtam a zöld gombot.

-Háló!
-Szia! René vagyok.
-Igen.
-Ráérsz ma vagy megint ejtesz a barátnőd miatt.
-Neked meg mi bajod van?
-Semmi.-mondta sértődött hangon, szinte láttam az arcát ahogy grimaszolt.
-Persze.
-Najó, mindegy. Ráérsz vagy nem?
-Munkát keresni megyek.-najó hazudtam, de muszáj volt.
-Oké..szia!-mondta majd meg nem várva, hogy elköszönjek letette a telefont.

-Ki volt az?
-René.
-Te hazudtál neki.-nem volt rám jellemző.
-Igen.
-Ejha!-nevetett.
-Na mindegy is. Mikor találkozunk a fiúkkal?
-Este. Olyan hat-hét fele.-megörültem, hogy ennyi időnk van még addig, mert meg akartam mondani Liz'nek, hogy sajnálom a veszekedést amit az indulása előtt lerendeztem.
-Te, Liz'!
-Igen?
-Tudod, nagyon sajnálom, hogy mielőtt Floridába mentél úgy kibuktam és annyira összevesztünk, csak annyira összezavarodtam. Nem is mondtál semmit a terveidről, csak átjöttél és közölted, hogy három hónapra Floridába mész. Én pedig összezavarodtam. Ezért törtem úgy ki magamból. De tudnod kell, hogy nagyon sajnálom.-mondtam megbánó tekintettel.
-Bell's! Ha annyira összetört volna az a dolog, hogy veszekedtünk akkor még aznap felhívtalak volna, hogy beszéljük meg. De tudtam, hogy ez ennek köszönhető és számítottam is rá. Ne aggódj, semmi baj.-mosolygott majd megölelt. Örültem, hogy tisztáztuk és boldogan szorítottam magamhoz.

A bocsánatkérésem után rengeteget beszélgettünk és észre sem vettük, hogy mennyire elszalad velünk az idő. Liza felkapta a fejét, mert eszébe jutott, hogy a fiúk mondták, hogy majd üzennek. Felemelte telefonját, SMS-t kapott amelyben ez állt:

Szia! Jacke vagyok, fél hétkor találkozunk a plázánál. Mozizunk egyet, de meglepetés, hogy mit fogunk nézni. Ne késsetek.:D

Liza hangos üzenetolvasása után gyorsan az órára tekintettem.

-Siessünk mert már háromnegyed hat van!
-Jólvan, jólvan nemsokára látni fogod
-Ne..em tudom mir..ől beszélsz.-jóslata ellenére nem úgy vonzódtam Jacobhoz mint egy ,,szőke herceghez" hanem mint egy baráthoz. A kezdődő legjobb barátság felé vezető útra léptem rá. Nem pedig az úgyis hamar véget érő szerelem útjára. De Liza ezt nem sejtette.
-Persze, persze!

Ahogyan készülődtünk. Mélyebben elgondolkodtam ezen a ,,melyik útra léptem" dolgon. De persze mint minden elmélkedésemkor most is Renéhez jutottam. Talán születésnapja volt én meg elfelejtettem vagy miért volt ilyen? Mi van most köztünk? Mi van most velünk? Szeret engem egyáltalán? Annyi kérdés merült fel bennem.  Lizának sikerült felébresztenie álmodozásomból, hogy elindulhassunk végre. Mikor odaértünk a fiúk még nem voltak ott. Nevetni kezdtünk mert ők mondták, hogy ne késsünk és mi hamarabb ideértünk mint ők.  Mikor odaértek azt mondták siessünk mert nemsokára kezdődik a film amit nézünk. Mi még mindig ne tudtuk és nem is sejtettük, hogy mit fogunk nézni. Ahogy a sorban álltunk egy másik pénztárnál megpillantottam egy ismerős arcot. Ott állt egy kék, szemét kiemelő kockás ingben. Mosolygott. Fogai csak úgy csillogtak. Barna haja a mai divat szerint felzselézve állt. Kisfiús mosolya fogott meg a legjobban, de nem azt szemléltem, hanem a lányat aki előtte állt. A szívem összeszorult és csak egyetlen szó hagyta el a számat, melyre Liza felkapta a fejét:
-Szemét!