7. Fejezet

Vendégek

Reggel Liza kiabálására ébredtem. Kihívott a konyhába, hogy mondjon valamit. Nagyon izgatott volt, így hát kíváncsi lettem.

-Képzeld el mi történt!-kiáltott, mire én kinéztem René ébren van-e már vagy még alszik. De még aludt.

-Na..!

-Felhívott a Floridai barátom Mike, tudod akiről annyit meséltem és ideutazott a haverjával Jacobbal.

-Hát ez tök jó!-motyogtam kissé letörten mert azt hittem valami fontos dologról van szó. Ekkor még nem is sejtettem, hogy a dolog igenis fontos, számomra is.

-Dupla randit szerveztem. Ugye ráérsz?

-Persze, de René nem hiszem.-felkapta a fejét.

-Ki beszélt it róla? 

-Hát akkor meg milyen dupla randiról hablatyolsz?-értetlenkedtem.

-Én megyek Mike-al te pedig Jacobbal.

-Ó,nem nem szó sem lehet róla.

-Kérlek, nagyon fontos lenne nekem, hogy elgyere.

-Nem.

-Miért?

-Mert kezd alakulni a kapcsolatom Renével. Nem akarom elrontani rögtön az elején.

-De nem fogja megtudni.

-Megígéred? 

-Megígérem.-mosolygott.-De ha megtudja megmondom, hogy én vettelek rá. Hiszen végül is ez történt.
-Hát igen. De most rakjunk rendet.
-Oké.-kacsintott.

Elkezdtünk pakolni de természetesen hülyéskedni is. Hangosan nevettünk ezért René felébredt.

-Jó reggelt Csipkerózsika!-nevetett Liza.
-Nektek is.-mormogta René.-Mit csinálunk ma?
-Hát, az a helyzet, hogy mi egy csajos napot terveztünk mára.
-Jó, hogy erről nekem is szóltatok.-mondta sértődött hangon.-De teljesen mindegy majd  a meglepetés mozira elmegyek a srácokkal.-mondta sértődött hangon.-Most pedig megyek nem zavarok tovább.
-Oké...-nem értettem mi a baja.-Ki kísérlek!
-Nem kell kitalálok egyedül is köszi. Maradj csak itt a barátnőddel nehogy egyedül legyen egy percet is. Sziasztok.
-Szia!-mondtam halkan a sírás határán mert amikor becsapta az ajtót, úgy éreztem, hogy előttem és a kezdődő kapcsolatunk előtt zárta be végleg azt. Eltelt pár perc míg egyikünk is megszólalt.
-Hát ennek mi baja?-kérdezte grimaszolva Liza.
-Nem tudom!-mondtam
-Ne is törődj vele. Csak gyere ma el velem, ha találkozol Mike-al és Jacob-al máris jobb kedved lesz.
-Úgy legyen. De még sohasem láttam így viselkedni.
-Jó, de mióta is ismered?-húzta fel a szemöldökét.
-Pár napja.-mondtam lesütött fejjel mert éreztem, hogy Lizának igaza van.
-Na látod.- mondta büszkén mert igaza volt, majd kacsintott egyet.

Megreggeliztünk. Majd elkezdtünk készülődni átöltöztünk, kisminkeltük magunkat közben pedig rengeteget beszélgettünk. Hol Renéről, hol Mikeról, hol Jackeről. Kíváncsi lettem rájuk. Persze zavart, hogy René így viselkedett de meg akartam már ismerni Jacobot. Megcsalni nem tudtam Renét, hiszen nem is voltunk egy pár. Elindultunk a megbeszélt helyre ahol találkoztunk velük. Mikor odaértünk ők ketten már ott ültek és kávéztak egy kis asztalnál. Mike egy vékony vörösesbarna hajú srác volt aki mióta láttam csak beszélt, látszott, hogy jó humora van. Jacob pedig egy kicsit izmosabb sötétbarna hajú fiú volt. Bőre bronzbarna, fogai pedig fehéren villantak elő mikor mosolygott. Még nem is értünk oda de már tudtam, hogy ők ketten bármit megtennének egymásért. Minden mozdulatukon látszott és érződött, hogy tényleg mindentől megvédenék a másikat. Mintha ezer éve ismertem volna őket. Ez a kötelék kettejük között teljesen elvarázsolt.

-Sziasztok!-kiáltott Liza mikor odaérkeztünk hozzájuk. Mike nyakába ugrott és megcsókolta. Én pedig Jacke szemébe néztem és elmosolyodtam.- Jajj... még be sem mutattam. Ő itt a legjobb és egyetlen barátnőm Izabella.
-Öm..Csak Bella!-helyesítettem ki Liz'-t
-Rendben akkor ő itt a barátnőm akiről annyit meséltem, Bellla. Bell's ő pedig itt Mike! Ő meg...
-Jacob!- vágtam közbe majd lehajtottam a fejem.
-Szia Bella!-szólalt meg Jacke selymes hangon.
-Sziasztok!- mosolyogtam Mike felé.
-Na akkor indulhatunk?-siettetett Liza.

Elindultunk a moziba. Mikor vége lett a filmnek minden hozzá kapcsolódó észrevételünket és véleményünket megbeszéltük. Eltelt a délután este pedig vacsorázni mentünk. Evés közben egy kis négyszögalakú asztalnál ültünk. Mike és Liza meghallották kedvenc lassú számukat és elkezdtek az étterem közepén táncolni. Jacobbal beszélgetni kezdtünk, aztán olyat tett amit nem akartam. Felkért engem táncolni. Nem mondhattam nemet. Óvatosan közel húzott magához majd megfogta a kezemet és lassan elkezdtünk körbe-körbe lépkedni. Vicces volt ahogy botladoztunk. Beszélgetésünk közben szóba jött René én pedig szomorú lettem, mert eszembe jutott hogyan viselkedett ma. Elmeséltem neki, hogy mi történt apával. Eszembe jutott, hogy nem hívtuk fel az orvost, hogy mikor mehetünk apát látogatni. Nekem pedig bűntudatom lett, hogy én most itt vagyok és jól szórakozok miközben apa ott fekszik bent a kórházban. Megkértem Jacobot, hogy jöjjön ki velem mert felhívom apa orvosát. Kiértünk az udvarra és én nagyon féltem, hogy mi lesz ha nem veszi fel. Kicsöngött:


-Háló!-szólt bele egy férfi hang.
-Ö..Háló! Dr. Somló Pált keresem.-mondtam halkan és félénken a telefonba.
-Én vagyok! Miben segíthetek?
-Geszti Izabella vagyok, és az apukámról szeretnék érdeklődni.
-Ó, igen! Elvégeztük a vizsgálatokat, de még nincsenek meg az eredmények.

-Értem! És mikorra várhatók?

-Egy-két napon belül meg is lesznek. De míg nincsenek meg addig nem látogatható.

-Rendben! Köszönöm visz hall! 

-Visz hall!-miután letette nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy mosolyogjak.

Eszembe jutott, hogy utoljára mikor beszéltem az orvossal René is velem volt. Ettől kicsit elszomorodtam. Odamentem Jacobhoz és nem tudom miért, de átöleltem. Nem éreztem lelkiismeret furdalást René miatt, hiszen nem voltunk együtt. Mikor Liza és Mike kiértek elkezdtek viccelődni, hogy átöleltük egymást. Kifizettük a számlát, majd TAXI-ba szálltunk és nevetve haza mentünk.

6. Fejezet

 A visszatért barátnő

Mikor reggel felébredtem René már nem volt mellettem. Furcsa volt mert ettől úgy éreztem, hogy a tegnapi nap csak egy álom volt és meg sem történt. Kimentem a konyhába, bekapcsoltam a kávéfőzőt majd körülnéztem  és azt vettem észre, hogy egy kis darab papír fehérlik az asztalon. Közelebb mentem és megnéztem, ez volt rajta:
"Jó reggelt Bella!

Sajnos nekem el kellett jönnöm és nem valószínű, hogy délutánig visszaérek de megpróbálok. Viszont nagyon fontos lenne, hogy kimozdulj egy kicsit. Jót tenne hidd el! Úgyhogy kérlek menny el sétálni vagy ahova szeretnél csak ne legyél bent a lakásban egyedül!

U.i.: Beszéltem az orvossal és azt mondta, hogy még nem mehetünk Péterhez úgyhogy oda nem tudsz menni. 

Puszi René!   

    

 Ahogy a levelet olvastam eszembe jutott, hogy az egyetlen és egyben legjobb barátnőm ma érkezik haza New Yorkból három hónap után. Gondoltam elhívom valahová, hogy elmesélje mi minden történt vele a kiruccanáson.Elő is vettem a mobilom és már tárcsáztam is. Mikor megnyomtam a zöld gombot eszembe jutott, hogy az utazása előtti napon csúnyán összevesztünk. De mikor letettem volna, hogy még egyszer átgondoljam biztosan jó ötlet-e őt elhívni magammal, már hallottam a telefonban:

-Háló!?!
-Öö...-hirtelen nem tudtam mit mondjak.-Szia! Bella vagyok.
-Szia!-hallottam a hangján némi csalódottságok, szerintem nem rám számított.
-Csak eszembe jutott, hogy ma jössz haza és gondoltam....szóval szívesen veled tölteném a napot, hogy elmesélj mindent ami történ veled és van egy kis megbeszélni valónk is szerintem.
-Igen, az jó lenne. Akkor mondjuk egy óra múlva oda megyek hozzátok.
-Oké! Akkor kis rendet teszek!-nevettem.

-Rendben!-mondta ő is felkacagva.-Akkor nem is zavarlak, egy óra és ott vagyok.
-Nem zavarsz, de rendben!
-Oké! Szia!
-Szia!

 Mikor letette még nem voltam benne biztos, hogy ez a beszélgetés valóban megtörtént-e. De inkább elkezdtem pakolni. Mikor már viszonylag készen voltam valaki csöngetett. Kinyitottam az ajtót és ott állt Liza.

-Szia!
-Szia!
-Kicsit meglepődtél, mondtam, hogy egy  óra és jövök.-kiáltott vigyorogva.
-Tudom!-mondtam mosolyogva.
-Menjek el? Esetleg visszajöhetek később.
-Nem, nem kell maradj csak! Csak belemerültem a pakolásba de készen vagyok. Gyere menjünk be aztán találjuk ki mit csinálunk!-mondtam miközben bementünk.
-Rendben.-mosolygott majd ezt üvöltötte apa szobája felé ahol általában lenni szokott.-Szia Péter!

Ahogy ezt kimondta összeszorult a szívem, a könnyeim megint végiggurultak az arcomon, futottak egymás után. Apa járt az eszemben és csak az keltett fel álmodozásomból, hogy Liza a vállamnál fogva rángat.

-Mi az Bella, mi a baj?-kérdezte rémülten.
-Semmi csak apa most nem fog köszönni.
-Miért mi történt?-ijedt meg jobban.
-Apa kórházban van.
-Miért?
-Balesete volt.-mondtam szomorúan.
-De ugye jól van?
-Hát most vizsgálják, hogy lesz-e maradandó agykárosodása vagy nem. Ezért nem mehetünk be hozzá már két napja.
-Te jó ég. Te hogy vagy, bírod?
-Egész jól. De szerencsére van aki segít, már persze rajtad kívül.
-Huu..csak nem egy fiú?
-De. Talán. Azt hiszem.-mondtam egyre bizonytalanabbul.-De most mesélj inkább te, mi volt New Yorkban?

Liza elkezdett mesélni, de csak mondta és mondta. Minden történet végén azt hittem végzett, de aztán elkezdte a következőt. Egyszer csak valaki csöngetett, elnézést kértem Lizától majd kinyitottam az ajtót. René volt az.

-Szia. Hát te mit keresel itt?
-Írtam, hogy jövök ha tudok.
-Jaa tényleg. Hát nálam most itt van a legjobb barátnőm Liza, de nem zavarsz, gyere be. Legalább megismeritek egymást.-mosolyogtam majd René megcsókolt. Furcsa volt de valahogy ez a csók jobban meglepett mint a tegnapi. Talán azért mert így tudtam, hogy a tegnapi nap megtörtént.

Bementünk. René és Liza bemutatkoztak egymásnak aztán órákig beszélgettünk. Meghallgattunk még pár New Yorki kalandot Lizától. René is mesélt érdekes dolgokat a múltjáról ami azért is volt jó mert így kicsit jobban megismertem. Elmeséltük mi történt apával és, hogy mennyit vártunk az orvosra a kórházban, hogy elaludtunk. Milyen volt az első csók amelyből még pár elcsattant az este folyamán, és hogy hogy ismertük meg egymást. Aztán mind a hárman elaludtunk a szőnyegen. jó volt ez a nap és az is jó volt, hogy éreztem mikor René átölelt alvás közben.

Üzenet!

Sziasztok!

Meg van az eredmény a FACEBOOKos oldal nevével kapcsolatban. Az oldal a ti szavazataitok alapján az Egy Szerelem Története címert kapta! http://www.facebook.com/pages/Egy-Szerelem-T%C3%B6rt%C3%A9nete/262629203789981?sk=wall itt is van hozzá a link. Lájkot nekii! :)) ;) Azért is lenne fontos mert akkor csak ide írnám ki ha jön az új fejezet! :)) Előre is köszi!

Még egyszeer LÁJKolni éér!!! PACSI!! :)

Üzenet!

Sziasztok!

Kicsit ugyan késett de azért megérkezett az 5. fejezet! Remélem tetszik nektek! Ezzel a fejezettel szenvedtem a legtöbbet. Folyton kitörlődött amit írtam és rossz is volt az egész tehát inkább kitöröltem és előröl kezdtem! :// De nem baj szerintem így jobb lett. :)) Egyébként már annyira elegem volt abból, hogy még mindig nincs kint ez a fejezet, hogy nekiálltam és 0:44-ig írtam. De készen lettem és közzé is tettem. Nagyon megnyugodtam, hogy végre kint van! :))

Na szerintetek mi lesz Péterrel? Lesz maradandó agykárosodása vagy nem?? :)) PACSIII!!!!

5. Fejezet

Nyugalomterápia

Reggel René még mellettem aludt. Ahogy ígérte itt maradt velem. Este féltem elaludni mert azt gondoltam, hogy reggelre eltűnik mellőlem. De nem mert ott volt. Sok volt nekem a tegnapi nap. Kimásztam az ágyból és kimentem a konyhába bekapcsolni a kávéfőzőt. Elővettem két csészét, a cukrot meg a tejet amit majdnem kiejtettem a kezemből mikor René belépett a konyhába a hátam mögött és megijesztett. 

-Jó reggelt!-kiabálta.
-Neked is!-mondtam miközben elkezdtem lefőzni a kávét.-Tegnap egész este gondolkodtam valamin ami azóta foglalkoztat amióta beszálltunk a kocsidba és hazajöttünk.
-Igen? És mi lenne az amin ennyi ideje gondolkozol?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Hát....Amikor beszálltunk a kocsidba azt mondtad "Most szünet van úgyhogy ráérek ezért mindig eljövök veled amikor csak szeretnéd."!
-Igen és ebben mi nem érthető?-kérdezte mosolyogva.
-Az, hogy hol van most szünet?
-Jaa, hogy az! Hát....!-kicsit érdekes képet vágott a kérdésem után de aztán valahogy nyugodtabb lett.-Az Idősek-Otthonában végzett jótékonysági munkámnak. Mert, hogy ott szoktam segíteni ahol tudok és ott megkértek, hogy segítsek mikor még 3 éve bevittem a nagymamámat.-mosolygott.
-Nahát. Ezt nem is említetted mikor találkoztunk. Csodás, hogy ilyen nagylelkű vagy!-kacsintottam rá.
-Hát tudod a fiúk előtt nem igazán említem meg a dolgot. De most inkább beszéljünk másról.
-Például?-húztam fel a szemöldököm.
-Mikor megyünk be a kórházba?-mikor ezt kérdezte hirtelen megcsörrent a házi telefon.
-Hát a jó kérdés. Nem tudom.-mondtam miközben a telefonhoz siettem. De még időben felvettem nem tették le.

-Háló?!?
-Jó reggelt Dr. Somló Pál vagyok!
-Jó reggelt doktor úr!-próbáltam hangosabban beszélni de René értettem a célzást és gyors léptekkel odajött mellém.-Történt valami fontos apával? Ugye nincsen semmi baj?
-Egyenlőre nincs. De felébredt!
-Jajj dejó! Pont most beszéltük, hogy mikor mennyünk be hozzá.
-Hát éppen erről lenne szó. Arra kérném ma önöket, hogy ne jöjjenek be a kórházba mert el kell végeznünk a szükséges vizsgálatokat. Maguk úgysem jöhetnének be.
-Rendben de látni akarom, hogy jól van e.
-Tudom ezt majd holnap megteheti. Rendben?
-Rendben!
-Akkor jó! Visz hall!
-Visz hall!

-Mi az mit mondott?-kérdezte René ahogy letettem a telefont.
-Apa felébredt.
-Ez remek akkor mennyünk!-vágott a szavamba.
-De nem mehetünk pont azért hívott, hogy ma ha lehet ne menjünk mert ma végzik el a vizsgálatokat.
-Óóó. Értem hát akkor kénytelenek vagyunk valamilyen más programot kitalálni.-mondta mosolyogva. Meg kell mondjam örültem a kifejezésnek "kénytelenek LESZÜNK", hogy mi ketten együtt.-Jajj! Egy pillanat!-mondta majd belenyúlt a zsebébe és elővette csörgő telefonját.
-Rendben!-mosolyogtam.
"Háló!....Igenpersze....Oké megyek! És akkor a megszokott helyen?...Rendben akkor ott találkozunk!...Szia!"
-Ki volt az?-kérdeztem kíváncsian.
-Tomi. De nekem most mennem kell.
-Ó,rendben!-mondtam kicsit szomorkásan, hogy a mai közös program ugrott. Amit nem igazán szerettem volna!-És visszajössz még?-kérdeztem azért hátha mégis lesz egy kis remény.
-Hát persze! De ha gondolod kikapcsolás  képpen eljöhetsz velem!-mondta fülig érő szájjal.
-Hát ha te komolyan szeretnéd és ha nem zavarok senkit akkor lehet róla szó!-mosolyogtam.
-Én szeretném és a múltkori mulatságos este után nem hiszem, hogy bárkit is zavarnál.-kacsintott.
-Hát akkor szívesen elmegyek veled.
-Ezazz! Na de akkor mennyünk!
-Oké!

Rendbeszedtük magunkat majd beültünk a kocsijába és elhajtottunk. Egy kicsi kékes szürke színű háznál megálltunk René azt mondta, hogy most be kell mennie körülbelül fél óra és jön. Míg ő bent volt maradt egy kis időm átgondolni ezt az elmúlt pár napot. Ahogyan René egyik pillanatról a másikra belecsöppent az életembe. Nem igazán tudtam, hogy véletlen volt vagy a sors akarta így, igazándiból nem is érdekelt annyira a lényeg számomra az volt, hogy megismertem. Apán is nagyon sokat gondolkodtam, hogy vajon most mi történhet vele. Tudja-e, hogy min megy keresztül? Annyi kérdés merült fel bennem. Nem is vettem észre mikor René beszállt mellém a kocsiba. Csak akkor kaptam fel a fejem mikor leállította a motort és közölte, hogy otthon vagyunk.

-De hát nem megyünk Tomiékhoz?-kérdeztem mert furcsálltam a dolgot.
-De hiszen már voltunk. Oda mentem be fél órára.
-Jaa! Értem. Én nagyon álmos vagyok.-mondtam miközben ásítottam.
-Én nem annyira!-mosolygott René.-Tudod mit? Van egy remek ötletem.
-Hallgatlak?!?-nevettem.
-Te most menny fel és aludj én meg addig főzök valami finom vacsit és mikor felkelsz megvacsorázunk és utána jöhet a meglepim! Vagy akár előtte is jöhet!-mosolygott.
-Rendben!
-Akkor menny aludni, pihend ki magad!
-Rendben!-nevettem.

Bementem a szobámba és átöltöztem majd bedőltem az ágyba és szinte másodpercek alatt elaludtam ami rám nézve csoda volt. Mikor két és fél óra múlva felébredtem. Kimentem  a konyhába ahol fantasztikus illat volt. Meg volt terítve az asztalon gyertyák égtek mindenhol. Csodás volt. René a hátam mögé osonva megijesztett és egy szál rózsát adott a kezembe.

-Táncoljunk!-mondta mosolyogva majd benyomta a bekapcsolt rádió "PLAY"
gombját és beindult egy lassú zongora szám. René kézen ragadott és elkezdett táncolni velem. Közben nagyon sokat nevettünk majd mikor vége lett a zenének Remé azt mondta, hogy most már együnk mert ő nagyon éhes. Leültünk  és megettük azt a fantasztikusan finom ételt ami nem tudom ugyan mi volt de nagyon ízlett. Mikor mindennel végeztünk leültünk a kanapéra a lehető legmesszebb egymástól. De ahogy múlt az idő azt vettem észre, hogy René egyre közelebb csúszik hozzám. Ami, hogy őszinte legyek nem zavart egy kicsit sem. Tíz perc múlva már összebújva ültünk. Megfordultam, hogy mondjak neki valamit de ő megcsókolt engem. Nem löktem el magamtól, hagytam sőt megfogtam a nyakát és közelebb rántottam magamhoz az egész testét.

-Te jó ég!-mondtam. Majd elmosolyodtam. Mondtam Renének, hogy mennyünk be a szobámba és aludjunk. Amibe ő fáradtan egyből bele is ment. Mielőtt beértünk volna a szobába még egyszer megcsókolt ami nagyon jól esett! Majd befeküdtünk az ágyamba és átkarolva egymást elaludtunk.

Üzenet!

Sziasztok!

Na az van, hogy az 5. Fejezetre még várnotok kell majd csak jövő héten tudom kitenni mert összezavarodtam benne és átirtam az egészet de aztán ugy sem tetszett ezért kitöröltem és elkezdtem újra. :/ Már jobb csak nem igazán haladok vele! De igyekszem majd. És a jövő héten mindenképpen kint lesz majd! :)

Na mára ennyi volt a bejelentekésem ;) PACSI nektek! Jó éjt! :)

4. Fejezet

A kórházban

Már lassan hat órája vártunk az orvosra de még mindig nem jött vissza. René többször is felriadt álmából. A harmadik alkalom után már inkább nem aludt vissza.

-Fáradt vagy?-kérdeztem miközben átkaroltam.

-Igen.-felelte és a fejét a vállamra hajtotta.-Bár már nem annyira mert egy kicsit sikerült aludnom.-tette hozzá. Feje még mindig a vállamra volt nehezedve.

-Haza mehetsz, nem kell itt maradnod ha nem szeretnél.-mondtam mert láttam rajta, hogy fáradt.

-Nem itt maradok veled!-kiáltotta majd hirtelen felkapta a fejét a vállamról.-Itt szeretnék maradni melletted!-mondta nyugodtabb hangon és vissza dőlt.Behunytuk a szemünket és elaludtunk.

/KÖZBEN AZ ORVOSIBAN/

-De el kell mondanod nekik! Fel kell őket készítened a legrosszabbra!-kiabált Dr. Bakos Laura.
-De nem merem! Ilyet nem lehet csak úgy közölni valakivel! Te hogyan mondanád? Így, hogy: "Szia bocsi de lehet, hogy apukádnak maradandó agykárosodása lesz !?!"-támadott vissza Dr. Somló Pál.
-Nem! De akkor sem bujkálhatsz örökre előlük.
-Nem. De talán közölhetné valamelyik másik orvos.-kacsintott a doktor úr.
-De te vagy a kezelőorvosa neked kell elmondanod. Erre is fel kellett volna készülnöd mikor orvos lettél.
-De hát, hogy fogja fogadni? És ha nekem támad?!?-háborodott fel.
-Csak nem fog.- húzta fel szemöldökét a nő.-Na mars kifelé! Már nagyon régóta várnak rád!-mondta neki miközben kifelé tuszkolta az orvosiból.
-Igaz! Már biztosan el is mentek hát ez pech!-fordult vissza a doktor.
-Nem ez csak neked pech nézd csak ott vannak.-mutatott felénk. Majd kilökte a férfit és olyan hangosan becsapta az ajtót, hogy még a holtak is felébredtek. Biztosan azért mert látta, hogy alszunk és tudta, hogy erre tuti felébredünk és meglátjuk a doktor urat, és ez valóban így történt.

/ÚJRA A FOLYOSÓN/

-Nézd René! Ott van apa orvosa akire vártunk!-mutattam a férfi felé.
-Jó gyere gyorsan!-pattant fel.

-Jó estét doktor úr!-mondtam kicsit megnyomva az estét szót, hogy érezze mennyit vártunk rá.

-Öööö....Sziasztok! Sajnálom, hogy így megvárakoztattalak benneteket de nagyon elhúzódott a műtét.

-Semmi gond. Azt mondta van valami fontos közlendője apával kapcsolatban.

-Hát..igen az...! Jöjjenek velem a rendelőmbe. Ott nyugodtabban beszélhetünk.

Beértünk egy kék csempékkel kirakott, gyönyörűen tiszta és rendezett szobába. Ahol nem volt csempe ott ugyanolyan kékre volt festve a fal. Melyet az emberi testről készült rajzok "díszítettek".

-Nagyon fontos, hogy ne akadjanak ki azon amit most mondani fogok!-mondta majd leült. Ezeket a szavakat hallva hirtelen megfogtam René kezét mert megijedtem.-Foglaljanak helyet kérem!-mutatott két székre az asztal másik oldalán. Leültünk.
-Ugye apa túléli?-kérdeztem már a sírás szélén állva.
-Igen csak van egy kis bökkenő.-mondta lehajtott fejjel.
-Mi!?! Milyen bökkenő!?!-kiabáltam rá.
-Az, hogy lehet, hogy maradandó agykárosodása lesz! De még nem biztos ez majd csak akkor fog biztosan kiderülni ha már felébredt és el tudjuk végezni a szükséges vizsgálatokat.
-Úristen!?!-kiáltottam a számhoz emelve szabad tenyeremet. René vállára hajtottam fejem mert az arcomat megint elborították a könnyek.
-Van még valami doktor úr?-kérdezte René majd a hátamat simogatva ezt mondt.-Mert ha nem akkor hazavinném őt.
-Nincs más. Nyugodtan vigye haza, ennyi stressz után ráfér egy kis alvás.
-Rendben! Gyere Bella mennyünk haza.-mondta nekem de én e szavak felét meg sem hallottam.-Viszlát.

René felemelt és a karjaiban vitt ki az autóig miközben én a vállán zokogtam. Nehézkesen de sikerült kinyitnia a kocsi ajtaját és beültetnie az anyósülésre. Mikor beült mellém én még mindig alig láttam a könnyeimtől de kis erőfeszítéssel sikerült megszólalnom.

-Köszönök mindent amit ma értem tettél. Azt, hogy itt voltál velem egész nap, hogy segítettél, hogy most hoztál meg ilyesmi.
 -Nem tesz semmit.-mosolygott.-Most szünet van úgyhogy ráérek ezért mindig eljövök veled amikor csak szeretnéd.
 -Igen?-kérdeztem. Azt mondjuk nem értettem miben van szünete nem említette, hogy iskolába jár vagy hasonló.-Az nagyon jó lenne!-tettem hozzá majd mosolyogtam (végre).
-Igen, de most hazaviszlek.
-Rendben. De ugye...-szakítottam félbe a mondatomat miközben René beindította a motort és elindult az autóval.
-De ugye mi?-kérdezte majd ráhajtott a főútra.
-Semmi, mindegy!-mondtam majd behunytam a szemem és ismét elaludtam. René karjaiban ébredtem a házunk előtt s, már megint a nevemet ismételgeti. Bella, Bella, Bella........!
-Fent vagyok, fent vagyok!-mondtam és éreztem, hogy még könnyes a szemem.-Köszönöm!-tettem hozzá mikor letett a földre.-Még a kocsiban kérdeztem valamit csak nem fejeztem be. Emlékszel?-kérdeztem miközben kinyitottam az ajtót.
-De ugye...? Igen emlékszem!-mosolygott-Miért egyébként mit akartál?
-De ugye itt maradsz most velem??-kérdeztem lehajtott fejjel, mert kicsit szégyenlős voltam.
-Persze!-mondta nyugodt hanggal.

Bementünk és minden ugyanolyan volt mint mikor elmentünk itthonról. René bejött velem a szobámba, kivette az ágyamból a pizsamámat és a kezembe nyomta.

-Menny és fürödj meg. Jót fog tenni hidd el!
-Rendben!
-Ha nem gond akkor én addig haza mennék átöltözni mert nem annyira kényelmes ez a farmer
-Nem gond mennyél csak.  De ugye visszajössz?
--Persze!-mosolygott miközben elmentem vele az ajtóig.
-Akkor szia.
-Szia! Akkor nemsokára visszajövök. Nyitva hagyod, hogy majd ha visszajövök be tudjak jönni?
-Persze!-nevettem. Majd kiment.

Bementem a fürdőbe levetkőztem majd beálltam a zuhanyfülkébe és vagy tíz percig eresztettem magamra a forró vizet. Mikor készen lettem és már meg is törölköztem felvettem a pizsamámat. Majd bementem a szobámba, megkerestem a hajgumimat és felkontyoltam a hajamat. Kimentem a konyhába és ittam egy pohár vizet. De közben kinyílt az ajtó és belépett a konyhába René. Én önkéntelenül is de a nyakába ugrottam és átöleltem.

-Jajj, René annyira örülök, hogy visszajöttél.-kiáltottam.
-Igen vissza!-mosolygott és visszaölelt.-Te figyi! Mi lesz ha Péternek valóban maradandó agykárosodása lesz? Mit fogsz csinálni? Helyesbítek mit fogUNK csinálni?
-Nem tudom még, hogy mi lesz!-mondtam már érezve, hogy sírni fogok.-Nem akarom,hogy így legyen! Miért pont apával történik ez?-kiabáltam már sírva majd René vállára borítottam arcomat.-Miért?!?
-Nem tudom!-simogatta a hátamat. De most aludj! Az orvos is azt mondta, hogy jót fog tenni.
-Rendben!-mondtam majd befeküdtem a puha ágyba. Elkezdtem gondolkodni René előző kérdésén és azon a szón, hogy fogunk. Majd eszembe jutott valami de véletlenül ki is csúszott a számon a gondolatom.-Ide fekszel mellém?-mikor ezt kimondtam a számhoz emeltem a kezemet és magamban azt mondtam "Hoppá!"
-Hát.....persze!-mosolygott majd felállt és odafeküdt mellém az ágyba.

Lassan átkarolt és elaludtunk!