4. Fejezet

A kórházban

Már lassan hat órája vártunk az orvosra de még mindig nem jött vissza. René többször is felriadt álmából. A harmadik alkalom után már inkább nem aludt vissza.

-Fáradt vagy?-kérdeztem miközben átkaroltam.

-Igen.-felelte és a fejét a vállamra hajtotta.-Bár már nem annyira mert egy kicsit sikerült aludnom.-tette hozzá. Feje még mindig a vállamra volt nehezedve.

-Haza mehetsz, nem kell itt maradnod ha nem szeretnél.-mondtam mert láttam rajta, hogy fáradt.

-Nem itt maradok veled!-kiáltotta majd hirtelen felkapta a fejét a vállamról.-Itt szeretnék maradni melletted!-mondta nyugodtabb hangon és vissza dőlt.Behunytuk a szemünket és elaludtunk.

/KÖZBEN AZ ORVOSIBAN/

-De el kell mondanod nekik! Fel kell őket készítened a legrosszabbra!-kiabált Dr. Bakos Laura.
-De nem merem! Ilyet nem lehet csak úgy közölni valakivel! Te hogyan mondanád? Így, hogy: "Szia bocsi de lehet, hogy apukádnak maradandó agykárosodása lesz !?!"-támadott vissza Dr. Somló Pál.
-Nem! De akkor sem bujkálhatsz örökre előlük.
-Nem. De talán közölhetné valamelyik másik orvos.-kacsintott a doktor úr.
-De te vagy a kezelőorvosa neked kell elmondanod. Erre is fel kellett volna készülnöd mikor orvos lettél.
-De hát, hogy fogja fogadni? És ha nekem támad?!?-háborodott fel.
-Csak nem fog.- húzta fel szemöldökét a nő.-Na mars kifelé! Már nagyon régóta várnak rád!-mondta neki miközben kifelé tuszkolta az orvosiból.
-Igaz! Már biztosan el is mentek hát ez pech!-fordult vissza a doktor.
-Nem ez csak neked pech nézd csak ott vannak.-mutatott felénk. Majd kilökte a férfit és olyan hangosan becsapta az ajtót, hogy még a holtak is felébredtek. Biztosan azért mert látta, hogy alszunk és tudta, hogy erre tuti felébredünk és meglátjuk a doktor urat, és ez valóban így történt.

/ÚJRA A FOLYOSÓN/

-Nézd René! Ott van apa orvosa akire vártunk!-mutattam a férfi felé.
-Jó gyere gyorsan!-pattant fel.

-Jó estét doktor úr!-mondtam kicsit megnyomva az estét szót, hogy érezze mennyit vártunk rá.

-Öööö....Sziasztok! Sajnálom, hogy így megvárakoztattalak benneteket de nagyon elhúzódott a műtét.

-Semmi gond. Azt mondta van valami fontos közlendője apával kapcsolatban.

-Hát..igen az...! Jöjjenek velem a rendelőmbe. Ott nyugodtabban beszélhetünk.

Beértünk egy kék csempékkel kirakott, gyönyörűen tiszta és rendezett szobába. Ahol nem volt csempe ott ugyanolyan kékre volt festve a fal. Melyet az emberi testről készült rajzok "díszítettek".

-Nagyon fontos, hogy ne akadjanak ki azon amit most mondani fogok!-mondta majd leült. Ezeket a szavakat hallva hirtelen megfogtam René kezét mert megijedtem.-Foglaljanak helyet kérem!-mutatott két székre az asztal másik oldalán. Leültünk.
-Ugye apa túléli?-kérdeztem már a sírás szélén állva.
-Igen csak van egy kis bökkenő.-mondta lehajtott fejjel.
-Mi!?! Milyen bökkenő!?!-kiabáltam rá.
-Az, hogy lehet, hogy maradandó agykárosodása lesz! De még nem biztos ez majd csak akkor fog biztosan kiderülni ha már felébredt és el tudjuk végezni a szükséges vizsgálatokat.
-Úristen!?!-kiáltottam a számhoz emelve szabad tenyeremet. René vállára hajtottam fejem mert az arcomat megint elborították a könnyek.
-Van még valami doktor úr?-kérdezte René majd a hátamat simogatva ezt mondt.-Mert ha nem akkor hazavinném őt.
-Nincs más. Nyugodtan vigye haza, ennyi stressz után ráfér egy kis alvás.
-Rendben! Gyere Bella mennyünk haza.-mondta nekem de én e szavak felét meg sem hallottam.-Viszlát.

René felemelt és a karjaiban vitt ki az autóig miközben én a vállán zokogtam. Nehézkesen de sikerült kinyitnia a kocsi ajtaját és beültetnie az anyósülésre. Mikor beült mellém én még mindig alig láttam a könnyeimtől de kis erőfeszítéssel sikerült megszólalnom.

-Köszönök mindent amit ma értem tettél. Azt, hogy itt voltál velem egész nap, hogy segítettél, hogy most hoztál meg ilyesmi.
 -Nem tesz semmit.-mosolygott.-Most szünet van úgyhogy ráérek ezért mindig eljövök veled amikor csak szeretnéd.
 -Igen?-kérdeztem. Azt mondjuk nem értettem miben van szünete nem említette, hogy iskolába jár vagy hasonló.-Az nagyon jó lenne!-tettem hozzá majd mosolyogtam (végre).
-Igen, de most hazaviszlek.
-Rendben. De ugye...-szakítottam félbe a mondatomat miközben René beindította a motort és elindult az autóval.
-De ugye mi?-kérdezte majd ráhajtott a főútra.
-Semmi, mindegy!-mondtam majd behunytam a szemem és ismét elaludtam. René karjaiban ébredtem a házunk előtt s, már megint a nevemet ismételgeti. Bella, Bella, Bella........!
-Fent vagyok, fent vagyok!-mondtam és éreztem, hogy még könnyes a szemem.-Köszönöm!-tettem hozzá mikor letett a földre.-Még a kocsiban kérdeztem valamit csak nem fejeztem be. Emlékszel?-kérdeztem miközben kinyitottam az ajtót.
-De ugye...? Igen emlékszem!-mosolygott-Miért egyébként mit akartál?
-De ugye itt maradsz most velem??-kérdeztem lehajtott fejjel, mert kicsit szégyenlős voltam.
-Persze!-mondta nyugodt hanggal.

Bementünk és minden ugyanolyan volt mint mikor elmentünk itthonról. René bejött velem a szobámba, kivette az ágyamból a pizsamámat és a kezembe nyomta.

-Menny és fürödj meg. Jót fog tenni hidd el!
-Rendben!
-Ha nem gond akkor én addig haza mennék átöltözni mert nem annyira kényelmes ez a farmer
-Nem gond mennyél csak.  De ugye visszajössz?
--Persze!-mosolygott miközben elmentem vele az ajtóig.
-Akkor szia.
-Szia! Akkor nemsokára visszajövök. Nyitva hagyod, hogy majd ha visszajövök be tudjak jönni?
-Persze!-nevettem. Majd kiment.

Bementem a fürdőbe levetkőztem majd beálltam a zuhanyfülkébe és vagy tíz percig eresztettem magamra a forró vizet. Mikor készen lettem és már meg is törölköztem felvettem a pizsamámat. Majd bementem a szobámba, megkerestem a hajgumimat és felkontyoltam a hajamat. Kimentem a konyhába és ittam egy pohár vizet. De közben kinyílt az ajtó és belépett a konyhába René. Én önkéntelenül is de a nyakába ugrottam és átöleltem.

-Jajj, René annyira örülök, hogy visszajöttél.-kiáltottam.
-Igen vissza!-mosolygott és visszaölelt.-Te figyi! Mi lesz ha Péternek valóban maradandó agykárosodása lesz? Mit fogsz csinálni? Helyesbítek mit fogUNK csinálni?
-Nem tudom még, hogy mi lesz!-mondtam már érezve, hogy sírni fogok.-Nem akarom,hogy így legyen! Miért pont apával történik ez?-kiabáltam már sírva majd René vállára borítottam arcomat.-Miért?!?
-Nem tudom!-simogatta a hátamat. De most aludj! Az orvos is azt mondta, hogy jót fog tenni.
-Rendben!-mondtam majd befeküdtem a puha ágyba. Elkezdtem gondolkodni René előző kérdésén és azon a szón, hogy fogunk. Majd eszembe jutott valami de véletlenül ki is csúszott a számon a gondolatom.-Ide fekszel mellém?-mikor ezt kimondtam a számhoz emeltem a kezemet és magamban azt mondtam "Hoppá!"
-Hát.....persze!-mosolygott majd felállt és odafeküdt mellém az ágyba.

Lassan átkarolt és elaludtunk!

Üzenet!

Na hogy tetszik a 3. fejezet?? Remélem jó mert nekem annyira nem tetszett. De remélem nektek igen!! :) Sokan kérdezitek mikor jön a 4. fejezet. hát még várnotok kell jövőhétig de kb. jövő hétfő-kedd -re várható!

Írjatok megjegyzést előre is köszönöm!! PACSI :)

3. Fejezet

Egy katasztrofális nap

Mikor másnap reggel felébredtem már csak Tibi aludt. Mikor megláttam, hogy már csak ő alszik és meghallottam este hallott horkolását felnevettem, de csak halkan nehogy felébresszem. Kimentem Tomi és René ott ültek az asztalnál és kávéztak, ahogy megláttam én is megkívántam a keserű fekete levet. De úgy döntöttem inkább csak otthon iszom olyat mert már szerettem volna beszélni apával, hogy hogy ment az értekezlet meg ilyesmi.

-Jó reggelt!-mondták szinte majdnem egyszerre.
-Nektek is!-feleltem.-Ha nem gond én most haza mennék.
-Nem gond.-mondta René már egyedül miközben felállt és elindult kulcsáért.-Akkor ki is engedlek ha most szeretnél menni.
-Igen most! Köszönöm!-mondtam majd értetlen képet vágtam mert nem értettem miért kacsint rám.
-Rendben! Hát akkor szia!-mondta mosolyogva miközben kitárta előttem az ajtót.
-Sziasztok!-köszöntem és közben kiléptem az ajtón.

Haza felé csak a tegnapi nap járt a fejemben. Hűha..egy nap alatt megismerkedtem három szuper, kedves és vicces fiúval.Ez szép teljesítmény. Mikor hazaértem megláttam, hogy apa kocsija nincs a ház előtt. Gondoltam biztosan megint elment valami megbeszélésre. Kicsit szomorú lettem mert megint eszembe jutott, hogy alig van itthon. Bementem és mikor kinyitottam a hűtőt azt vettem észre, hogy senki nem nyúlt hozzá a tegnap főzött ételhez. Gondoltam apa biztos evett valamit hazafelé és már nem volt éhes. Leültem az egyik székre és valami csipogást hallottam aztán megláttam, hogy villog a vezetékes telefonunk. Odaléptem és mikor felemeltem hirtelen elkezdett csörögni. Felvettem és beleszólt egy ismeretlen hang:

-Haló! Geszti Izabellával beszélek?-kérdezte.
-Háló! Igen én vagyok!-mondtam értetlenül mert nem tudtam miért keres egy orvos.
-Dr. Somló Pál vagyok a kórházból.Az apjáról lenne szó!
-Miért történt valami? Baja van?-halmoztam el kérdéseimmel.
-Igen!-mikor ezt kimondta eltűnt a világ, hirtelen üres lett a szoba és én ott álltam benne egyedül mert nekem csak apa van de ha őt elvesztem én nem tudom mi lesz velem.-Balesete volt!
-Úristen nagyon komoly?-kérdeztem tőle.
-Ezt majd inkább személyesen beszéljük meg ha lehet! Be tudna most jönni?
-Hát persze!-mondtam neki.
-Rendben akkor idebent találkozunk. Visz hall!
-Visz hall!

Letette én pedig még mindig egyedül álltam a semmi közepén, a szobában amiben nem volt semmi. Féltem. Tartottam attól, hogy ez egy jel, hogy egyedül vagyok és arra utal, hogy elveszítem apát és egyedül maradok. Mozdulatlanul ültem a széken, a percek csak teltek azt vettem észre, hogy valami folyik végig az arcomon és teljesen elborítja azt. Zavart a csend de nem akartam hangokat hallani, ki akartam zárni a külvilágot. De valaki kopogott a bejárati ajtón. Megint a zsúfolt szobában találtam magam, a könnyeim még mindig folytak. Kinyitottam és ott állt René.

-Szia!-motyogtam szipogva.
-Szia! Hát veled meg mi történt?-kérdezte és értetlenül nézett rám.
-Jajj ne is mondd apa kórházban van!
-Jézusom! De mi történt? Jól van?-halmozott el kérdésekkel.
-Nem tudom.-mondtam.- Azt mondta az orvos, hogy be kell mennem hozzá. De ilyen állapotban, hogy szálljak buszra?
-Majd én elviszlek.-ajánlotta fel kisfiús mosolyával amire természetesen nem tudtam nemet mondani.
-Az remek lenne.-mondtam aztán elgondolkodtam.-De várj! Te meg, hogy kerülsz ide?
-Hát tegnap megbeszéltük, hogy ma elmegyünk moziba. Nem emlékszel?!-vonta össze a szemöldökét gyönyörű kék szeme felett.
-Nem!-szégyelltem el magam.
-Semmi gond! Most inkább siessünk a kórházba.
-Rendben!

Beszálltunk a kocsiba, beindította a motort és elindult. A CD-lejátszóban halkan Michael Bublé egyik száma ment. René sietett ahogyan csak tudott de nekem végtelennek tűnt az út. Egyre több és több ugyanolyan ház mellett száguldottunk el és az idő sem múlt. Becsuktam a szemem. Aztán csak arra kaptam fel a fejemet, hogy René a nevemet ismétli. Bella, Bella, Bella...............

-Bella! Kelj már fel megérkeztünk.
-Oké fent vagyok!-mondtam a szememet törölgetve.
-Gyere, siessünk!-kiáltotta miközben a kocsiból rángatott kifelé.
-Oké,oké jövök már!-kiabáltam majd kiszálltam az autóból.

Mikor bementünk a recepción állt agy nő. Odamentünk hozzá.

-Jó napot! Dr. Somló Pált keresem.
-Jó napot!-motyogta az orra alatt majd felemelte a kezét és jobbra mutatott. Egy kopaszodó szemüveges de kedvesnek tűnő 40 körüli férfi állt a liftnél.
-Köszönjük.-mondtam de közben már elindultam az orvos felé.
-Jó napot doktor úr.-böktem meg a hátát.-Geszti Izabella vagyok nemrég beszéltünk telefonon.
-Jó napot! Jöjjenek velem.-mondta majd mikor kinyílt a lift belépett mi pedig utána.
-Szóval mi történt apával?-kérdetem.
-Balesete volt. Egy autós szemből belehajtott és kettőt borulva a kocsi berepült egy bolt üvegén.
-Úristen!-mondtam csodálkozva mert apának még nem volt balesete.
-De a történtekhez képest jól van. De még eszméletlen.
-Rendben és mit lehet tudni mikor fog felébredni? Mikor jöhet haza?
-Felébredni körülbelül holnap fog.-mondta miközben megállt egy nagy üveg előtt.-Itt van bent. Még nem mehetnek be hozzá, majd csak két-három óra múlva. De nekem most mennem kell műteni. Addig visz lát.
-Visz lát!-kiáltottunk utána.

Leültem a váróban egy székre, René odaült mellém. Megijedtem mikor karjával átfogta a vállam. Ott ültünk és vártunk az orvosra. De három óra múlva sem jött vissza. Már nagyon ideges voltam, hogy hol marad ennyi ideig és már a várakozást is nagyon untam. Válaszokat akartam a kérdéseimre de úgy tűnt ezzel még várnom kell. René elaludt mellettem a széken mert már ő is nagyon kész volt. Egy csomó beteg, orvos, ápolónő ment már el előttünk de Dr. Somló Pál még mindig sehol nem volt. Vajon hol van már ennyi ideig?

Üzenet!

Sziasztok!

Na milyen a 2. fejezet?? Remélem tetszik ;) háát igen nemis olyan régen kezdtem de lassan már a 3.-at is leírom :D 

Jajj majdnem elfelejtettem léci írjatok megjegyzéseket hogy tetszik-e vagy sem na PACSI! :)

2. Fejezet

A buli

Mikor ránéztem az órára azt vettem észre, hogy már fél öt van. Úristen de hát nekem még sütit is kell sütnöm. Gyorsan neki is álltam a sütésnek. Behoztam a lemaradásom és negyed hatra el is készültem. De mikor kiléptem az ajtón azt tapasztaltam, hogy hidegebb van mint gondoltam, ezért vissza mentem egy kabátért és még egyszer átolvastam az üzenetet amit apának írtam, hogy tudja nem vagyok itthon mert ő még mindig nem ért haza. Kezdtem aggódni de aztán azt gondoltam biztosan oka van amiért még nincs itthon. A papíron ez volt: 

"Szia apa!

Elmentem itthonról majd jövök. Ne aggódj vigyázok magamra! Ja és főztem neked rizst meg rántott húst bent van a hűtőben. Szeretlek! Jó éjt!                                                                                                 

                                                                                                                                                 Puszi Bella!"

Bólintottam, hogy jó lett. Majd a kabátommal együtt elindultam. Amikor odaértem már két autó állt a ház előtt. Becsöngettem fél perc nem telet el és nyílt az ajtó.

-Szia hát eljöttél! Ez nagyon jó, örülök!- mondta azzal a kisfiús mosollyal ami úgy megtetszett.
-Szia! Igen, és hoztam sütit is.-mondtam én is mosolyogva.
-Gyere be!

Mikor bementem újra azon a folyosón találtam magam mint amint nem is olyan régen álltam. Bent a konyhában, az asztalnál egy szőke fiú ült. Haja hasonlóan felzselézve mint Renének.

-Még várunk valakit!-szólt az egyetlen ismerős hang. René hangja.
-Kit?-kérdeztem.
-Tomit!-mondta az ismeretlen szőke fiú.-Egyébként Nánássy Tibor vagyok.-mondta mosolyogva és a kezét felém nyújtva egy kézfogásra.
-Ó értem. Én Geszti Izabella vagyok.-mondtam én is mosolyogva majd kezet fogtam vele.

Miközben bemutatkoztam az addig ismeretlen Tibinek nem is vettem észre, hogy René eltűnt mellőlem ahogy még azt sem, hogy időközben csengettek.

-Helló.-hangzott mögülem ismeretlen hangon.

Mikor megfordultam ott állt egy fiú René mellett. Barna haja csavarban felzselézve a fején. Szeme kéken csillogott, mint az ég.Szerénynek tűnt és kissé félénknek is.

-Szia!-köszöntem, mintha ezer éve ismernénk egymást.-Geszti Izabella vagyok.
-Kumich Tamás.-mondta mosolyogva miközben kezet fogott velem.-Örülök, hogy megismertelek, René rengeteget beszélt rólad a telefonban.
-tette hozzá nevetve.
-Óóó....., igazán???-kérdeztem én is nevetve.

René elpirult és fintorogva mosolygott Tomira.

Na mennyünk be a nappaliba!-kiáltott René mikor már lassam két teljes perce nevettünk.

Be is mentünk. Majd leültünk és órákig beszélgettünk, kártyáztunk, ittunk, ettünk. Meglepő módon még a sütim is ízlett nekik. Mivel a fiúk messze laknak ők itt alszanak. Tibi elaludt az egyik barna fotelban, és már mindenkit megőrített a horkolása. Már én is nagyon fáradt vagyok.

-Na jó szerintem én nem zavarok tovább megyek haza.-mondtam halkan és kicsit szomorkásan mert még igazán maradtam volna csak nem akartam zavarni. 
-Ne még ne!-kiáltott René- Kérlek!-tette hozzá halkan, elpirulva.
-Dehát meddig maradjak? Tibi is alszik már, nemsokára ti is alszotok már. Nem szeretnék zavarni.
-De nem zavarsz!-tűzögetett  tovább.
-Megvan!-kiáltott fel Tomi.-Aludj te is itt!
-Ez remek ötlet.-helyeselt René.-Na mit mondasz?
-Hát nem is tudom.-hezitáltam.
-Kérlek! Ha megint azt gondolod akkor elmondom utoljára, hogy nem zavarsz!-mondta René.
-Na jó! De csak ha Tomi is beleegyezik.-mondtam.
-Szerinted felajánlottam volna-mondta felhúzott szemöldökkel.-ha zavarnál?
-Igazad van!-ismertem el.-Nos akkor rendben itt maradok.
-Remek!-kiáltott fel René.

Elkezdtünk pakolni a nappaliban de halkan nehogy felébresszük Tibit. Mikor végeztünk és olyan volt a ház mint mikor érkeztünk támadt egy ötletem. Gondoltam megosztom a fiúkkal és majd eldől, hogy megcsináljuk-e vagy sem.

-Figyu!-mondtam, hogy rám figyeljenek.-Megviccelhetnénk valahogyan Tibit. Nem??
-De! Vicces lenne.-mondta Tomi.-René te is benne vagy?
-Hát nem is tudom.-mondta majd gondolkodó fejet vágott.-Na jó! Mi a terv parancsnok?-szegezte felém nevetve ezt a kérdést.
-Nos a terv a következő: Mivel nem tudja, hogy én itt maradtam ezért én beöltözök betörőnek, és ráijesztek.Valahol elrejtünk egy kamerát ami felveszi a reakcióját. Ti pedig úgy tesztek mintha aludnátok. Na??
-Remek ötlet szerintem meg tudjuk csinálni.-mosolygott Tomi.-René??
-Szerintem is.
-Rendben akkor adjatok betörő ruhát.-mosolyogtam.

Tíz perc múlva felvettem a fekete mackónadrágot a bő pólót és a símaszkot. Elrejtettük a kamerát és minden a terv szerint haladt. Mikor mindenről megbizonyosodtunk kijelentettem, hogy készen állunk. A fiúk is elhelyezkedtek és úgy tettek mintha aludnának.

-1,2,3-számoltam halkan.

Majd ugrottam és a tőlem telhető legférfiasabb hangon azt üvöltettem, hogy "Add ide a lóvédat!". Mire Tibi felriadt és leesett a fotelről ijedtében. Természetesen a kamera vette ezt a díjat érdemlő esést. Tibi pedig teljesen megijedve kipakolta a zsebét amiben a telefon a kulcs és a pénztárca mellett egy eléggé érdekes dolog rejtőzött. Méghozzá egy rúzs személyében.

-Te-te-te-tessék-dadogott Tibi a félelemtől.
-Köszönöm-mondtam már nem elváltoztatott békés nyugodt hanggal amit természetesen fel is ismert.
-Bella??

Szótlan maradtam. Feleletem cselekedet volt. Levettem a fejemről a már amúgy is kényelmetlen símaszkot..

-Látnod kellett volna az arcodat.-nevettem
-Nagyon vicces!-mondta gúnyosan.
-Nyugi csak vicc volt.-szólt a szobából René.
-De mi ez a rúzs ez most a tied?-kérdezte Tomi röhögve. Mert tényleg félreérthető volt, hogy egy rúzs van a zsebében.
-Te hülye ez a barátnőmé.-válaszolt ő is nevetve a helyzeten.
-Huhh. Na akkor jó már megijedtem.-mondta René.
-Ez igazán vicces.-mondtam ásítva miközben eszembe jutott a kamera.-Basszus a kamera!
-Ó, tényleg!-kiáltott Tomi.
-Milyen kamera?!-vont kérdőre minket Tibi.
-Hát amit elrejtettünk, hogy felvegye az esésedet.-válaszoltam nevetve.
-A francba.-nevetett Tibi.
-Na mindegy is majd ha megnézed te is jót nevetsz rajta.-mondta René miközben levette a polcról a kamerát és leállította a felvételt.-De szerintem erre már csak holnap kerül sor.
-Nee! Most nézük meg.-kiáltott Tibi.
-Rendben.

Majd háromszor meg is néztük azt a fergeteges videót. De a negyedik után René ezt mondta:

-Na tegyük el magunkat holnapra!-közben ásított.

Le is feküdtünk. Én alig tudtam elaludni mert nem tudtam kiverni a fejemből René arcát, és addig-addig volt a szemem előtt, hogy felültem és órákon át őt néztem. Aztán olyan fáradt voltam, hogy nem bírtam nyitva tartani a szememet és elaludtam.

1. Fejezet

 A nagy találkozás

Esős napra ébredtem. Szokásom szerint mikor felkeltem első dolgom volt, hogy kócos hajjal, pizsamában megigyam az egész napra erőt adó kávémat. Bekapcsoltam a kávéfőzőt, közben felhúztam a redőnyt, hogy beengedjem a fényt a lakásba. Közben apa is felébredt. Mikor kijött a szobából már fel volt öltözve hétköznapi viseletébe farmerbe és egy ingbe.

-Mész valahová?-kérdeztem.
-Igen.-mondta kissé fáradt hanggal.-Megbeszélésem lesz a jövőhavi koncertekről. De fáradt vagyok, nincs kedvem menni.
-Értem. Kérsz egy kávét?
-Igen kérek.-mondta aztán elhallgattunk.

Mikor lefőztem a kávét elővettem két kis csészét a konyhaszekrényből. Beleöntöttem a forró, gőzölgő kávét és leraktam az egyiket apa elé az asztalra, majd a másikkal a kezemben leültem. Miután megittam elmentem a fürdőszobába hogy elvégezzem a kávé utáni reggeli teendőimet. Kényelmes melegítőt vettem fel egy laza, egyszerű pólóval mert futni indultam. De a mai edzés nem olyan volt mint a többi. Hogy miért nem? Azért mert mikor elindultam csak be volt borulva az ég de 10 perc futás után elkezdett szakadni az eső. Én pedig sajátos esetlenségemnek köszönhetően elcsúsztam egy pocsolyában. De ha ez nem lett volna elég, közben fellöktem valakit. Még nem láttam az arcát, nem tudtam, hogy fiú vagy lány, nem tudtam róla semmit de már kimondtam:

-Ó, sajnálom nem volt szándékos csak....-aztán felnéztem és megláttam a fiú arcát.-...elcsúsztam a pocsolyában.-mondtam szégyenkezve miközben felálltam.
-Semmi gond, az én hibám, hogy nem figyeltem eléggé!-mondta lágy és selymes hanggal majd ő is felemelte a fejét.

A tekintetünk összeért, én pedig úgy éreztem mindjárt megint összeesek mikor megláttam tengerkék, csillogó szemeit.

-Teljes mértékben az én hibám.-mondta miután végtelennek tűnő percig bámultunk egymásra.-Itt lakom nem messze gyere és szárítkozz meg, bőrig áztál ebben a szakadó esőben.
 -Nem!-mondtam eléggé határozottan.-Igazán nem akarlak zavarni!
-Nem zavarsz!-vágott a szavamba már-már erőszakosan.-Ez a legkevesebb!-tette hozzá.
-Látom neked nem lehet nemet mondani!-mondtam mosolyogva.
-Szuper, akkor jössz?-kérdezte a biztonság kedvéért.
-Tehetek mást?-feleltem kérdéssel nevetve.
-Nos akkor gyere!-kiáltott majd kézen ragadott és elhúzott.

Nemsokkal később egy kis ámde otthonosnak tűnő kék kertes ház előtt megtorpant. A ház előtt egy fekete autó állt.

-Hát itt lakom én. Nem túl nagy de igazán otthonos, szeretek itt lakni.
-Nekem tetszik! Valóban otthonosnak tűnik.-mikor ezt mondtam elmosolyodott és kivillant gyönyörű fehéren csillogó fogsora.
-Hm. Na akkor mennyünk is be!-mondta még mindig mosolyogva.
-Rendben!

Kinyitotta a kis ház ajtaját amin belépve egy kis folyosón találtam magam. Oldalt egy cipős szekrény melyen rendezett katonás sorban voltak felsorakoztatva a cipők, papucsok. Felette egy fogas amire két kabát van felakasztva. Ez a rövid folyosó vezetett, a szinte magát, a házat alkotó nappaliba. A fal nagyon világos narancs színű tele polcokkal és képekkel, szorosan a fal mellett egy TV azzal szemben pedig egy sötétbarna kanapé és mellette két ugyanolyan barna fotel. A nappaliból nyílt a többi helység a WC, a hálószoba, a konyha. Valóban nem volt egy luxus villa de nekem nagyon tetszett. Bementünk a konyhába.

-Nagyon tetszik!-mondtam mosolyogva.
-Köszi! De ezt nem gondolod komolyan, csak azért mondod, hogy ne bánts meg!-mondta és közben valamit matatott a konyhapultnál.
-Nem dehogy, nekem tényleg tetszik.-vágtam rá miközben a háta mögé lopakodtam és kíváncsian fürkésztem mit csinál.
-Egyébként.....-mondta de hangját elfojtotta mikor megfordult és arca centiméternyire volt az enyémtől.
 
Hátrább csúsztam mert kellemetlennek éreztem a helyzetet. Egy percig néma csendben néztünk egymásra.

-Egyébként?-kérdeztem megtörve a csendet, de nem vettem le róla a szemem.-Nem fejezted be az előbb.
-Jaa!-lepődött meg még mindig engem nézve.-Egyébként még be sem mutatkoztam. Varjú René vagyok. És te?
-Ó.., én Geszti Izabella vagyok.-mondtam.-De csak Bella vagy Iza amelyik jobban tetszik.-tettem hozzá mert nem szerettem ha Izabellának szólítanak.
-Szép név Bella.-mondta mosolyogva.
-Köszi! A tied is szép meg érdekes.
-Na akkor megszárítkozol?-kérdezte
- Hát azért hívtál vagy nem?-nevettem.-Vagy el is mehetek!
-Nee! Gyere itt a fürdő. Ott van fent a polcon a hajszárító.-mondta miközben befele lökdösött a fürdőszobába.
-Mindent látok, köszönöm!
-Rendben! Akkor míg te szárítkozol addig én is átöltözöm.
-Rendben!-mondtam.Majd mikor kiment azért elfordítottam a kulcsot a zárban.

Miközben rendbe szedtem magam csak ő járt a fejemben. Mikor kész lettem kinyitottam az ajtót de ő már ott állt előttem egy kék, a szemét kiemelő, kockás ingben. Mosolygott. Fogai csak úgy csillogtak. Barna haja a divat szerint felzselézve állt. Kisfiús mosolya fogott meg legjobban így inkább csak azt figyeltem.

-Ma átjön két barátom. Eljönnél te is?-kérdeztem még mindig mosolyogva.
-Hát nem is tudom nem igazán szeretném zavarni a barátaidat.
-Nem fogod! De kérlek gyere el!-látszólag tényleg akarta, hogy jöjjek tehát nem tudtam nemet mondani.
-Nos hát akkor elfogadom a meghívást.-mondtam mosolyogva.
-Jaj, de jó!-kiáltott.
-Te jó ég már ennyi az idő nekem sietnem kell haza ebédet főzni apának.-kaptam fel a fejem, hogy ilyen gyorsan eltelt az egész délelőtt.-Amúgy mikorra jöjjek?
-Jaa! Ööö..Hatra!
-Rendben! Akkor hatkor találkozunk, de most már tényleg mennem kell!
-Jó akkor kiengedlek.-mondta miközben elértünk az ajtóig-Nos akkor addig is szia!
-Szia! Akkor hatkor találkozunk.-mondtam mosolyogva. Aztán elindultam hazafelé.

Útközben is csak ő járt a fejemben és a mai este. Mikor hazaértem szerencsémre apa még nem volt otthon. Neki is álltam ebédet főzni. Valami könnyű, gyorsan elkészíthető kajára gondoltam ezért gyorsan elkezdtem  megfőzni agy csomag rizst és közben a mirelit rántott húst kerestem a fagyasztóban. Mikor megtaláltam kivettem négyet és a forró olajban elkezdtem kisütni. Mikor megsültek a húsok és a rizs is készen volt apa még nem jött haza. Hol marad már ilyen sokáig?

Üzenet!

Sziasztok!

El is készült a blog facebook oldala! :) Légyszi aki tud dobjon már egy lájkot előre is köszi! :) Íme egy link http://www.facebook.com/pages/Blogos-story/262629203789981?sk=page_getting_started. Aki tud segíteni az küldjön egy e-mailt tele az ötleteivel nekem és én átolvasom és amit tudok felhasználok benne itt a blogban és  a facebook-os oldalban is! :)

Előre is köszönök mindent! PACSI ;)

Üzenet!

Sziasztok!


Szerintem az első fejezet előtt még leírom a főszereplők nevét és egy rövid bemutatót róluk! Aztán ma vagy holnap jön is az első fejezet! Ha bárkinek van ötlete vagy javaslata a bloggal, a storyval vagy bármivel kapcsolatban nyugodtan küldhet egy e-mailt a p.reka8@gmail.com-ra én pedig amint tudok válaszolok is rá! :) Légyszi írjatok megjegyzést is mert abból tudom, hogy min kell változtatnom!


Na megyek majd még jelentkezem! PACSI! ;)

Üzenet!